Profi boksz: Tony, gyere, lerendezlek egy menetben – Fury

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 12:26
A David Haye felett aratott újabb kiütéses győzelemmel bebetonozta helyét a mai élvonalban a korábbi cirkálósúlyú bajnok Tony Bellew, aki már az újabb ellenfelét keresi.

A brit bokszoló a mérkőzés után Andre Wardtól kezdve Murat Gassieven és Olekszandr Uszjkon át egészen Tyson Furyig mindenkit kihívott. Ahogy sejthető volt, utóbbi bokszolót érintette meg legmélyebben a téma.

„A Fury-meccset imádnám, szívesen kiütöm őt. Minden időzítés kérdése. Nem mondom, hogy legyőztem volna őt azon a meccsen, mikor Klicskóval áll szemben, 2015-ben. De Fury nem egy túl nagy ütő, mint például Haye vagy Joshua. Nagy, mozgékony és gyors, nehézsúlyhoz képest. Erről szólna ez a meccs” – mondta Bellew Furyról, amire válaszolt is a honfitárs.

„De most komolyan, mennyi ideig tartana a meccs, ha egyszerűen nem védekeznék, csak megindulnék előre és legázolnám ezt a pacákot? Szerintem úgy sem verne meg, ha mindkét kezemet a fenekembe dugnám. Öt-hat luft, aztán kidöglene. Bellew egy rossz csöves, de ellenfélnek jó lenne. Tehát Tony, ha akarsz, akkor gyere, lerendezlek egy menetben, aztán felfogadlak cipőpucolónak" – kezdte a műsort Fury.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik