Ökölvívás: Vladimir Klicsko ölte meg a nehézsúlyt - David Haye

Vágólapra másolva!
2011.05.11. 17:37
A tervek szerint július 2-án Hamburgban csap össze a nehézsúly két klasszisa, David Haye, a Bokszvilágszövetség (WBA) világbajnoka és Vladimir Klicsko, a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) ukrán „uralkodója”, a „hangolás” azonban már most megkezdődött, a felek válogatott nyilatkozatokkal hergelik egymást.

„Úgy gondolom, hogy Vladimir Klicsko az egyedüli felelős a nehézsúly meggyilkolásáért. Gépies és unalmas, ezért szükséges a kiiktatása” – esett neki ellenfelének Haye egy londoni sajtótájékoztatón, mire az elmúlt hét évben veretlen Klicsko egykedvűen reagált.

„Unalmasak ezek a megnyilatkozások, mindig ugyanazok, semmi más nem jön ki Haye száján. Lehet, hogy unalmas vagyok, de hatékony – mondta az ukrán, majd megismételte korábbi kijelentését, miszerint kiüti a britet. – Volt már 49 fickó, aki ugyanígy unt engem, de aztán kiütöttem őket. Meg fogom mutatni, hogy David Haye sem különbözik ezektől az emberektől, ő lesz az ötvenedik áldozatom.”

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00
Ezek is érdekelhetik