Ökölvívás: Evander Holyfield tíz év után visszatér

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.12. 13:19
null
Evander Holyfield tíz év után visszatér (Fotó: AFP)<br />
Tíz év után visszatér a ringbe Evander Holyfield korábbi világbajnok profi ökölvívó, de ellenfele a közelmúltbeli tervekkel ellentétben nem Mike Tyson lesz – írja az MTI.

 

A szervező Triller Fight Club bejelentése szerint az 58 éves Evander Holyfield a 47 esztendős ír Kevin McBride ellen húz kesztyűt június 5-én. A nyolcmenetesre tervezett bemutató mérkőzés a Teofimo López-George Kambosos könnyűsúlyú címegyesítő meccs felvezető programjában szerepel majd.

A cirkálósúly és nehézsúly korábbi legendás bajnoka, Holyfield az elmúlt egy évben többször is nyilatkozott arról, hogy szívesen visszatérne a ringbe, és harmadszor is megmérkőzne Mike Tysonnal. Utóbbi március végén közölte, hogy – csaknem negyedszázaddal első két ütközetüket követően – idén május 29-én ismét összecsapnak, azóta viszont nem láttak napvilágot újabb hírek a meccsükről.

Holyfield eddigi 56 profi mérkőzéséből 44-et megnyert, tízet elveszített, kétszer pedig döntetlen lett a végeredmény. McBride mérlege 35 győzelem, szintén tíz vereség és egy döntetlen. Legemlékezetesebb sikerét éppen Mike Tyson felett aratta 2005-ben, de legutóbb ő is tíz évvel ezelőtt lépett ringbe profi meccsen.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik