Ökölvívás: decemberben lehet a harmadik Fury–Wilder mérkőzés

MTI MTIMTI MTI
2020.07.01. 20:50
null
Az év utolsó hónapjában rendezhetik meg az újabb Fury–Wilder mérkőzést (Fotó: AFP)
Az év utolsó hónapjában rendezhetik meg a profi nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury és Deontay Wilder újabb összecsapását a Bokszvilágtanács (WBC) övéért.

„December 19-re összpontosítunk, reméljük, akkorra normalizálódik a helyzet” – szólaltatta meg a Sky Sports a mérkőzésszervező Brad Jacobsot, aki szerint a leendő színhelyen, tekintettel a remények szerint akkorra lecsengő koronavírus-járványra, félházas nézőtér előtt bonyolíthatják le a két bokszoló harmadik találkozóját. Hogy hol, arról még nincs döntés. A promóter azt mondta, a világ minden részéből van ajánlatuk. Május végén a szóba jöhető házigazdák egyikeként Kínát, azon belül is a volt portugál gyarmat Makaót említették.

A brit címvédő és az exvilágbajnok amerikai Wilder februári meccsén Fury a hetedik menetben technikai KO-val győzött az után, hogy első mérkőzésükön, 2018 decemberében döntetlen született. A 31 éves Fury profiként 30 győzelmet aratott, és egy meccse végződött döntetlennel, míg 34 éves riválisa 42 sikere mellett egy döntetlent és egy vereséget számlál.

Legfrissebb hírek

Sorsolás, gong, Bocskai! – minden készen áll Debrecenben a nemzetközi ökölvívótornára

Ökölvívás
2026.03.16. 18:36

Hámori Luca világsztárokkal készült Amerikában

Ökölvívás
2026.03.04. 16:44

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
2026.02.06. 09:56
Ezek is érdekelhetik