Ökölvívás: Alekszandr Povetkin bejelentette visszavonulását

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 21:39
null
Alekszandr Povetkin felhagy a profi boksszal (Fotó: AFP)
Alekszandr Povetkin olimpiai, illetve amatőr és profi világbajnok ökölvívó bejelentette visszavonulását – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A 41 éves orosz sportoló vasárnap elmondta, továbbra is küzd a koronavírusos megbetegedés utóhatásaival, ami az edzésmunkáját is hátráltatja, ezért pályafutása befejezése mellett döntött.

A nehézsúlyú Povetkin tavaly novemberben került kórházba, de még mindig időre van szüksége a teljes felépüléshez.

„Úgy érzem, mintha részeg lennék” – mondta a tüneteiről. Hozzátette, elhúzódó sérülései ugyancsak kezelést igényelnek.

A bokszoló 2003-ban amatőr világbajnok, 2004-ben olimpiai bajnok lett, majd egy évvel később elkezdte profi karrierjét, amely során 36 győzelem – közte 25 kiütéses siker –, egy döntetlen és három vereség volt a mérlege. A Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoki címét 2011 és 2013 között birtokolta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik