Ökölvívás: Szaka és Veres is a kvótaszerzésért utazik az olimpiai selejtezőre

Vágólapra másolva!
2024.02.19. 11:26
Szaka István jó formában érzi magát a milánói olimpiai selejtezőtorna előtt (Fotó: Kovács Péter)
Szaka István az 51 kilogrammosok mezőnyében, míg Veres Roland 57 kilóban célozza meg a párizsi kvótát a március 2-án kezdődő olimpiai kvalifikációs versenyen, Olaszországban.

A magyar válogatott két erőssége az M4 Sportnak nyilatkozott a Milánó közelében sorra kerülő viadalról, melyen minden súlycsoportban négy párizsi helyet osztanak ki.

„Nagyon jó formában érzem magam, napról napra egyre jobban és a súlyom is most már alakul” – mondta Szaka István, aki február elején a spanyolországi – 30 ország több mint 200 versenyzőjét felvonultató – Boxam elnevezésű tornán második lett úgy, hogy az elődöntőben a házigazdák Európa-bajnokát győzte le, és a finálét a szövetségi kapitány, az üzbég Hamid Tangribergenov javaslatára hagyta ki, éppen az olaszországi selejtező torna miatt. 

„Nagy önbizalmat adott a verseny. El tudom hinni, hogy bárkit képes vagyok legyőzni.”

Az UTE légsúlyú bokszolója a közelgő kvalifikációs versenyt már nagyon várja, és mint megjegyezte, egyértelműen arra készül, hogy megszerzi a kvótát.

„Miden reggel úgy kelek fel, hogy kint leszek az olimpián és a gyerekkori álmomat megvalósítom” – jegyezte meg Szaka, aki döntőbe akar jutni Olaszországban.

Az Európa-bajnoki bronzérmes Veres Roland tavaly júniusban, a lengyelországi Európa Játékokon már nagyon közel járt az olimpiai kijutáshoz, egyetlen lépés választotta el annak kiharcolásától. Két remek győzelem után ugyanis a negyeddöntőben már a kvótáért lépett ringbe, de egy figyelmetlenség a meccsébe került: belemozdult svéd riválisa jobbegyenesébe. A korábbi kick-boksz világbajnok magyar sportoló már akkor elmondta, hogy az olimpiai álmát nem adja fel, ezúttal pedig arról is beszélt, hogy az EJ-n hibázott, de szeretne tanulni abból a hibából.

„Azt gondolom, nagy hiba, ha nem a lépésről lépésre elvet követi egy sportoló. Én hibáztam az Európa Játékokon. Az első két mérkőzésen fejben nagyon rendben voltam, aztán elkövettem azt a hibát, hogy fejben már Párizsban jártam” – mondta a Boxamon bronzérmes, az elődöntőben kisebb sérülést szenvedő Veres Roland, aki a „küzdeni mindig, feladni soha” elvet vallja.

Veres arról is beszélt, hogy mindig is igyekezett feltérképezni a lehetséges ellenfeleit, súlycsoportja legjobbjait és lehetőség szerint edzéseken, versenyeken összecsapni velük. Mint mondta, erre a következő napokban is lesz lehetősége, mivel a válogatott az olaszországi torna előtt a montenegrói Budvában készül majd, ahol több mint tíz ország öklözőivel tréningezhetnek és kesztyűzhetnek közösen.

Az ökölvívóknak három lehetőségük van az olimpiai kvótaszerzésre és ez az elsőn, a tavalyi Európa Játékokon a magyarok közül ez Kovács Richárdnak (63.5 kg), illetve Hámori Lucának (66 kg) sikerült. Így már biztosan több magyar indulhat Párizsban, mint a legutóbbi, tokiói játékokon, melyen Gálos Roland egyedül képviselte a piros-fehér-zöld színeket.

A második kvalifikációs versenynek ad otthont Olaszország, ahol a magyar színeket öt-öt férfi és női bokszoló képviseli majd. A férfiaknál Szaka és Veres mellett, Gémes Levente (71 kg), Akilov Pylyp (80 kg) és Bernáth István (+92 kg), a nőknél pedig Mezei Petra (50 kg), Lakotár Hanna (54 kg), Szűcs Szabina (57 kg), Szabó Petra (60 kg) és Nakota Veronika (75 kg) lép szorítóba. A tornán minden súlycsoportban a legjobb négy szerez indulási jogot a nyári játékokra, azaz a kvalifikációhoz elődöntőbe kell jutni.

A harmadik, egyben utolsó esélyt a párizsi részvétel kiharcolására bangkoki kvalifikációs verseny kínálja, május végén.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik