EJ, ökölvívás: Hámori Luca és Kovács Richárd is bronzérmes lett

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 14:37
null
<strong>Hámori Luca</strong> kikapott, de a kvóta megvan neki (Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség / Hungarian Boxing Association/Facebook, archív)
A 66 kilogrammban szereplő Hámori Luca bronzérmet szerzett az Európai Játékok Nowy Targban zajló ökölvívótornáján. Később a 63.5 kilogrammosok között érdekelt Kovács Richárd is bronzérmet nyert.

 

Teher nélkül, kiváló hangulatban indult neki a két, még versenyben lévő magyar ökölvívó a csütörtöki szünnap után az elődöntőnek, hiszen a szerdai négy közé jutással mindketten kiharcolták az olimpiai kvótát. Más kérdés, hogy innentől kisebb, de gyorsan megvalósítható cél lépett a már teljesített, első számú haditerv helyébe: a minél fényesebb Európai Játékok-érem.

Merthogy a bronz már biztos volt, és „a boksztörténelem első magyar női olimpiai résztvevője” büszke címnél a 66 kilós kőszegi Hámori Luca is többet akart. Erre a 36 éves kora ellenére még semmilyen jegyzett eredménnyel nem rendelkező (más kérdés, hogy profiként 19 meccs után is veretlen, de ez túl sokat nem számít) belga Oshim Derieuw ellen meg is volt minden esélye. Ehhez képest az első pillanattól kezdve kicsit álmosnak tűnt a ringben, a belga éles volt, és simán el is vitte az első menetet. A fordulásban Hámori kezdett életjeleket mutatni, olyannyira, hogy több tiszta ütést is bevitt, és általában is jobban mutatott a szorítóban Derieuw-nél – hogy ezt miért csak egyetlen pontozó értékelte, rejtély, ám gyanítható volt, hogy kétszer három perc után ezzel el is dőlt a meccs. Mivel sem intést, sem számolást nem hozott a záró etap, mi több, még a belga tűnt ismét aktívabbnak, nem is lehetett kérdés, hogy melyik bunyós jut a döntőbe: nem Hámori Luca lett az. Aki ettől még eddigi pályafutása legmosolygósabb napjait tudhatja maga mögött, hiszen amiért Lengyelországba utazott, azt hazaviszi: a párizsi kvótát.

Nem nagyon van olyan számottevő európai kisváltósúlyú bunyós, akivel Kovács Richárd már ne találkozott volna a ringben, és ez alól a 26 éves grúz Lasa Guruli sem kivétel. Rágós falat, dörzsölt, rutinos bunyós, aki az elmúlt években kétszer állt vb-dobogón (például az idén májusban is), és döntőzött egy Eb-n is. Igaz, egy súlycsoporttal feljebb, 67 kg-ban, így kérdéses volt, hogy miként fogyaszt immár egy hete Lengyelországban.

Ennek megfelelően jött ki a 63.5 kilós Nowy Targ-i elődöntőre a nyíregyházi bunyós, aki verte már meg korábban Gurulit, de kapott is ki tőle, volt tehát miből merítenie a felkészüléskor. Azt is pontosan tudhatta, hogy a valószínűtlenül hosszú karú ellenfélnek ideális távolságban tilos bokszolnia, és próbált is azon kívül vagy az elindított ütések után azon belül mozogni, de nem igazán találta az ideális ütőtávot. Guruli sem csinált semmi különöset, alig volt értékelhető ütés, azonban szűken elment az első menet.

A folytatásra zártabban jött ki Kovács, láthatóan figyelt arra, hogy a grúz hatalmas egyenesei ne érjenek ütőfelületet, és néhány remek kombinációt is bevert. Kiegyenlített, kifejezetten jó meccs kerekedett a 63.5 kg második elődöntőjéből (az elsőn a háromszoros világbajnok francia Sofiane Oumiha győzött), de a második három perc végén is csak az argentin pontozó érezte úgy, hogy a magyar fiúnak is jár az esély.A finisben aztán már nem változott meg drasztikusan a meccs képe, nem osztott és nem szorzott, hogy két pontozónál a záró három perc Kovácsé lett, a mérkőzést egyhangú döntéssel Guruli nyerte meg.

A tizenhárom súlycsoport döntőit szombat este és vasárnap délután rendezik a Nowy Targ-i ringben, mind Kovács Richárd, mind Hámori Luca kategóriájának utolsó mérkőzésére és eredményhirdetésére szombaton kerül sor.

A további, a mieink számára még elérhető párizsi kvótákért pedig két világselejtezős torna hivatott dönteni valamikor jövőre, de ezeken értelemszerűen már nem lesznek ott azok a bunyósok, akik az Európai Játékokon (és a többi kontinens bajnokságain) révbe értek. Ahogyan azt lengyelországi bronzérmével Hámori Luca és Kovács Richárd is tette.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

ÖKÖLVÍVÁS
Férfiak. Elődöntő.
63.5 kg: Guruli (grúz)–Kovács Richárd p. gy. (5:0). Nők. Elődöntő. 66 kg: Derieuw (belga)–Hámori Luca p. gy. (5:0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik