Ökölvívó Eb: Veres Roland és Kovács Richárd is már biztos érmes!

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2022.05.27. 14:27
null
Veres Roland (kékben) is már biztos érmes (Fotó: AFP, archív)
A 60 kilós Veres Roland és a 63.5 kilós Kovács Richárd is felállhat az Eb-dobogóra, és vasárnap mind a ketten a döntőért bokszolnak.

 

Két magyar maradt péntekre, a negyeddöntők napjára – ekkor már valamennyi mérkőzésen az Európa-bajnoki érem volt a tét a jereváni Karen Demirtcsijan Sportcsarnokban. Magyar amatőr ökölvívó 2017, Harcsa Zoltán harkivi bronza óta nem állt Eb-dobogón (a vb-ken 2009, az olimpiákon 2000 ez az évszám…), egynél több medáliát pedig 2013-ban sikerült legutóbb szereznünk. Márpedig a pénteki mérlegelésnél még két honfitársunk is ott volt, és sem a könnyűsúlyú Veres Roland, sem a kisváltósúlyú Kovács Richárd előtt nem tornyosult megoldhatatlan feladat.

Elsőként Kovácsot szólították a ringbe a nála a kiemelési listán eggyel feljebb rangsorolt izraeli Ahmed Stivi ellen. Végletekig kiélezett, feszült meccset bokszoltak, amelyben Kovács leheletnyivel többet ütött, Stivi azonban leheletnyivel pontosabbakat. Az első menetet tisztán vitte a magyar, a másodikat még tisztábban az izraeli, meccsnullról indult tehát a záró három perc, amelynek különösen az első felében tűnt aktívabbnak a nyíregyházi bunyós, és a létező legkisebb különbséggel kiharcolta az elődöntőt, egyben az Európa-bajnoki érmet, hét év után az elsőt! Vasárnap az örmény, tehát hazai szorítóban küzdő Hovhannesz Bacskov ellen dől el, hogy 2010 után lesz-e újra Eb-döntőse is Magyarországnak.

Kovács mellett a 60 kilós Veres Rolandnak is ott volt a kesztyűjében a lehetőség – a korábbi ötszörös kick-box világbajnok a dán Frederik Jensen ellen mérhette fel, hogy relatíve új sportágában is képes-e az igazi áttörésre. Mintha az ikertestvérével bokszolt volna: két vékony, fordított alapállású, egyforma frizurájú szőke srác dolgozott a ringben, hosszú karokkal, sok mozgással. Kettejük közül azonban Veres nyugodott meg hamarabb, öröm volt nézni, amint kipingpongozza a dánt, aki egyáltalán nem lelte az ütőtávolságot, és úgy tűnt, simán veszít – mígnem 53 másodperccel a vége előtt egy kemény jobbegyenessel számolást érően eltalálta a mi fiunkat. Így azért a végére is maradt izgulnivaló, szerencsére feleslegesen. Veres vasárnap tovább írhatja a tündérmeséjét: az elődöntőben a jó kötésű grúz Artjus Gomcjan vár rá.

Szombaton szünnap következik (minden, még versenyben lévő öklözőre ráfér…), vasárnap 13 súlycsoport 26 bunyósa fényesíthet az érmén, hétfőn pedig gazdára találnak a 43. férfi ökölvívó Európa-bajnokság aranyai.

 43. FÉRFI ÖKÖLVÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, JEREVÁN
NEGYEDDÖNTŐ
60 kg:
Veres Roland–Jensen (dán) p. gy. (4:1)
63.5 kg: Kovács Richárd–Stivi (izraeli) p. gy. (3:2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik