Ökölvívás: eltörölték a világselejtezőt az olimpiára

Vágólapra másolva!
2021.02.16. 13:25
Mint ismert, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság saját hatáskörben rendezi meg a tokiói olimpia ökölvívótornáját (azaz kivette azt a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség, az AIBA kezéből), és kevesebb mint fél évvel a játékok megnyitója előtt az idők szavára hallgatva döntött a hátralévő kvalifikációs menetrendről.

A NOB munkacsoportja mérlegelte a világjárvány jelentette nehézségeket, ezért a még nyitott kontinentális selejtezőket későbbi időpontra halasztotta, egyben eltörölte a Párizsba tervezett júniusi világselejtezőt.

A tavaly márciusban félbeszakított londoni európai kvalifikációs tornát (amelyen Gálos Roland 57 kg-ban megszerezte a magyar boksz eddigi egyetlen olimpiai kvótáját, míg a 63 kg-os Fodor Milán egy, a 60 kg-os Pribojszki Kata és a 75 kg-os Nagy Tímea pedig két-két győzelemre áll a tokiói részvételtől) júniusra és egy később kijelölendő helyszínre helyezték át, a hasonló amerikai tornát pedig Buenos Airesben rendezik meg május 10. és 16. között.

Ennél is lényegesebb, hogy a világselejtezőn a nyolc plusz öt súlycsoportban összesen 32 férfi és 21 női kvóta talált volna gazdára – kérdés, ezeket miként, milyen elvek alapján osztják szét. Felvetődött, hogy 2017-es rajtdátummal a világranglista legyen a zsinórmérce, a kontinentális selejtező kvótáról épp lemaradó öklözői is kaphatnak kompenzációt, és persze a NOB szabadkártyákat is kioszthat. A végleges és pontos menetrendről a NOB munkacsoportja február 22-re ígért tájékoztatást.

Legfrissebb hírek

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
Tegnap, 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52

Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2025.11.26. 12:41
Ezek is érdekelhetik