Hol a hiba? – L. Pap István jegyzete

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2018.12.15. 23:36

Csak ahhoz képest hozott megnyugvást a Magyar Ökölvívó-szakszövetség szombati rendkívüli közgyűlése, hogy nagyjából két hónappal ezelőtt a sportágra rádőlt a ház. Azóta ugyanis ködösítéssel vegyes folyamatos kármentés zajlik, amelynek során azonban egyetlen olyan nyilatkozat sem akadt, amely ne újabb kérdéseket vont volna maga után. Nem véletlenül kapkodnak levegő után a csodálkozástól már az alapfokú jogi és gazdasági végzettségű emberek is, ha a MÖSZ folyó ügyei kerülnek szóba.

Erdei elnök minden megnyilvánulásával azt igazolta, hogy hiába volt elsőrangú bunyós, a ringen kívül alapvető hiba volt őt helyzetbe hozni. A nyár végi budapesti ifjúsági világbajnokság „üzleti partnerei” természetesen a saját transzparens működésüket emelték ki, mindenki a saját területéről igyekezett bebizonyítani, hogy kifejezetten olcsón dolgozott, nemhogy nem árazott túl, és főleg nem nyúlt le semmit, de igazán jól járt vele a MÖSZ.

A helyszín, a Duna Aréna kormányzati szándék eredményeként lépett a nemzetközi szövetségnek eredetileg ajánlott Győr helyébe – apró szépséghiba, hogy erről az ajánlásról csak maguk a győriek nem értesültek. És persze hatalmas mumusként ott van a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség is, amelynek vezetői nyilván nem véletlenül nyilatkoztak szuperlatívuszokban a magyar rendezésről, olyan luxuskörülmények közepette töltötték a budapesti napokat. Amúgy ők azok, akiket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemkívánatos személyeknek nyilvánított, ha már a sportág (benne mi, magyarok is) volt olyan ostoba, hogy moszkvai kongresszusán csak azért is megerősítette tisztségében az AIBA vezérkarát, élén a minimum kétes múltú és jelenű üzbég elnökkel, a NOB által épp kiátkozott Gafur Rahimovval.

Idehaza pedig eközben ahány cikk, annyi újabb és újabb bűnösnek és felelősnek kikiáltott név, most meg lassan kiderül, hogy olyan nagyon azért senki sem hibázott, mindenki tette a dolgát, aki esetleg nem, annál „jogvitákra kerül majd sor”. Csak az a nagyjából 400 millió forint hiányzik, kész szerencse, hogy itt az újabb 300 millió, amit az állam beletesz, továbbá a „nem megalapozott tételeket” esetleg majd nem fizetik ki, amúgy pedig „össze kell húzni a büdzsét...”

Nem is baj, hogy a tokiói olimpiai kvalifikációról még egyetlen sornyi hír sem jelent meg a világsajtóban. Aligha érint minket.

Legfrissebb hírek

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
23 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

Irány az első nyolc! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.10.23. 23:04

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.19. 23:57

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35
Ezek is érdekelhetik