Ökölvívás: jóváhagyták az új pontozási rendszert

Vágólapra másolva!
2016.12.23. 21:45
A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) montreux-i közgyűlésén jóváhagyta a sportág új pontozási rendszerét.

A magyar szövetség (MÖSZ) pénteki beszámolója szerint a jövőben mind az öt pontozó értékelését figyelembe veszik a mérkőzéseken, eltörölve azt a gyakorlatot, hogy három pontszámot választ ki véletlenszerűen érvényesnek a számítógép.

Három magyar a félprofi csb-n
A magyar szövetség (MÖSZ) pénteki tájékoztatása szerint a
Lausanne-ban rendezett játékosbörzén választhatták ki maguknak új
külföldi bokszolóikat a WSB klubjai. A sorozat hetedik idényében
Csóka Nándor (52 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) a londoni British
Lionhearts, Bernáth István (+91 kg) pedig a marokkói Atlas Lions
együttesét erősíti.
Varga Miklóst (60 kg) és Bacskai Balázst (69 kg) nem
választották ki.
A 2017-es szezonban a 12 klubot földrajzi alapon három csoportba
osztották. Az európai divízióba a marokkói és a londoni együttes
mellett a francia The Fighting Roosters és az olasz Italia Thunder
került.

A jövőben kisorsolják a pontozókat és a bírót a meccsekre, nem a bíróküldő bizottság delegálja őket, ezzel is csökkentve az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpián is tapasztalt csalások lehetőségét.

Az új rendszer közmegelégedésre debütált a novemberi szentpétervári ifjúsági világbajnokságon.

A jubileumi közgyűlés résztvevői megünnepelték az AIBA megalapításának hetvenedik évfordulóját, továbbá a 2006 óta regnáló Vu Csing-kuo elnök ugyancsak hetvenedik születésnapját.

Felvették a tagországok közé a Karib-tengeren fekvő Szent Márton-szigetet, ezzel 201-re nőtt a nemzetközi szövetség tagállamainak száma.

A MÖSZ képviseletében Csötönyi Sándor elnök és Győriné Tóth Zsuzsanna nemzetközi igazgató vett részt az eseménysorozaton.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik