Boksz: ötödik súlycsoportjában lett világbajnok Roy Jones Jr.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.21. 20:57
A várakozásoknak megfelelően pontozásos győzelemmel abszolválta a szombat esti, Zinédine Ben Makhlouf elleni cirkálósúlyú világbajnoki mérkőzését a WBU nevű szervezetnél Roy Jones Jr.

A legendás pensacolai bunyós Moszkvában lépett szorítóba, és ugyan a gyorsasága és a reflexei már közel sem a régi formáját idézték, de ilyen téren még mindig felül tudta múlni a kemény, ám nem túl képzett Ben Makhloufot.

A találkozón a bírók véleménye szerint Jones mindössze pár menetet veszített, és végül 120:108, 119:109 és 118:111 arányú egyhangú pontozással gyűjtötte be a címet és profi karrierje 57. győzelmét (8 vereség mellett).

Jones a találkozót követő interjúban arról beszélt, hogy immár ötödik súlycsoportjában szerzett világbajnoki címet (ezt a szakma vélhetően máshogy fogja értékelni, a WBU ugyanis nem tartozik a négy nagy szervezet közé), illetve a folytatásra utalva az UFC-sztár Anderson Silvát, valamint James Toneyt, Gyenyisz Lebegyevet, illetve egy általa konkrétan meg nem nevezett lengyel bunyóst említett meg lehetséges jövőbeli riválisaként.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
Tegnap, 10:15

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00
Ezek is érdekelhetik