Ökölvívó ob: újabb meglepetés Káté korábbi súlycsoportjában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.07. 21:19
Összességében a pénteki elődöntőkben is papírforma-eredmények születtek a debreceni felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokságon, melynek harmadik napján ismét csak a londoni olimpia után visszavonult Káté Gyula súlycsoportjában, 64 kg-ban született igazán meglepő eredmény.

Kovács László szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy az első helyen rangsorolt Nyéki István csütörtöki búcsúja után pénteken a kategória másik nagy favoritja, Görbics Gábor búcsúzott. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a szorító mellől nem tűnt egyértelműnek a Hranek BC bokszolójának Bangó Eduárdtól elszenvedett 10:9-es veresége.

A jelenlegi magyar amatőr boksz legjobbjainak számító versenyzők nem hibáztak ezúttal sem. A 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg) ellenfele, Zámbó Dániel a harmadik menetben feladta a küzdelmet, míg a londoni olimpián ötödik Harcsa Zoltán (75 kg) nagyon sima, 17:3-as sikert aratott Tóth József felett, a tavalyi világbajnoki negyeddöntős Varga Miklós (60 kg) pedig szintén fölényesen verte (17:9) Török Jánost.

A favoritok közül a legjobban a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Darmos József izzadt meg. Kovács László elmondása szerint a győri színekben versenyző nehézsúlyú az első két menetben imponálóan öklözött Kulacsik Mirkó ellen, de a harmadik szakaszra elfáradt, így lett a vége viszonylag szoros, 15:11-es győzelem.

A döntőkre szombaton 11 órától kerül sor.

ÖKÖLVÍVÓ OB, DEBRECEN
ELŐDÖNTŐK
49 kg
Ungvári István (Harangi SE)–Inók Arnold (KSC) feladás a 2. menetben
Lakatos István (KSC)–Kanalas Róbert (Pécs) 13:12
52 kg
Kalucza Norbert (DVSC)–Szabó Kristóf (KSI) feladás a 2. menetben
Szőrös Márk (Salgótarján)–Sárga Attila (Sárospatak) 13:9
56 kg
Nagy Krisztián (Szolnok)–Berna Dávid (Vasas) 14:11
Könnyű Róbert (Egri SI)–Sárközi Béla (Paksi SE) mérkőzés nélkül
60 kg
Varga Miklós (Harangi SE)–Török János (DVSC) 17:9
Fodor Milán (Vasas)–Sinkó Zoltán (Győri Gladiátor) 13:11
64 kg
Bangó Eduárd (Salgótarján)–Görbics Gábor (Hranek BC) 10:9
Vadász András (KSI)–Bene Gergő (Szolnok) leléptetés sérülés miatt
69 kg
Bacskai Balázs (Vasas)–Zámbó Dániel (Győri Gladiátor) feladás a 3. menetben
Klasz Árpád (Unió Kispest)–Szilvai László (NYVSC) 18:8
75 kg
Csutak Dániel (KSI)–Sélei János (Miskolc) 18:7
Harcsa Zoltán (Unió Kispest)–Tóth József (Kőszeg) 17:3
81 kg
Nagy Péter (DVSC)–Hosszú Ferenc (NYVSC) 18:14
Hámori Ádám (Kőszeg)–Kanalas Csaba (Vecsés) feladás a 2. menetben
91 kg
Darmos József (Győri Gladiátor)–Kulacsik Mirkó (MTK) 15:11
Deél Szabolcs (DVSC)–Kálmán Attila (Tápiómente) 17:7
Plusz 91 kg
Bouquet Bence (Unió Kispest)–Nagy László (Haladás VSE) KO. az 1. menetben
Hrabovszki Zoltán (Haladás VSE)–Orbán Gábor (Kanizsa BC) 12:9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik