Ökölvívás: félrediagnosztizálták a világbajnokot, műteni kell

Vágólapra másolva!
2012.12.29. 11:40
Néhány hete derült ki, hogy a WBC-WBA nagyközépsúlyú profi ökölvívó világbajnok Andre Ward vállsérülés miatt kénytelen visszalépni a január 26-ra tervezett, Kelly Pavlik elleni mérkőzésétől. Az első hírek még arról szóltak, hogy az amerikai klasszis sérülése nem súlyos, így nem kell műteni, most azonban kiderült, hogy az orvosok félrediagnosztizálták, és ebből kifolyólag rosszul kezelték a veretlen bunyóst.

A Ward által kiadott közlemény szerint ugyan átesett egy MRI-vizsgálaton, de akkor a gyulladt testrészről készült felvételt tévesen értelmezte a radiológus. A felületet ezt követően elkezdték kezelni, és úgy tűnt, javul is a sérülés, azonban három és fél héttel később még mindig fájdalmat érzett Ward. A legutóbb Chad Dawsont legyőző öklöző ezt követően más orvosok véleményét is kikérte, és kiderült, mégis található egy kisebb szakadás a vállában, amit jövő héten meg is operálnak.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
47 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
14 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik