Ökölvívás: Erdei szeptember 29-én bokszol újra - hivatalos

Vágólapra másolva!
2012.07.19. 20:56
Erdei Zsolt szeptember 29-én lép újra szorítóba: kétszeres profi világbajnok ökölvívónk az Egyesült Államokban a 25 éves, malawi származású Isaac Chilemba ellen lép szorítóba – derül ki Erdei csütörtöki közleményéből.

Madár a Foxwoods Resortban (Mashantucket Pequot Indian Reservation) rendezendő HBO-gálán lép kötelek közé a 10 menetesre tervezett összecsapáson.

„Örülök, hogy újra ringbe szállhatok, végre biztossá vált, hogy szeptember végén bokszolok Chilemba ellen – kommentálta a hivatalos bejelentést Erdei Zsolt. – Futásokkal jó ideje alapozok, de már hetekkel ezelőtt elkezdtem terhelni magam a súlyzókkal is, a héten viszont még jobban rákapcsoltam, és a teljes felkészítő erőnléti edzést csinálom a Ramadában, ahol a legutóbb is. Ez a program már a múltkor is bevált."

Erdei hozzátette: bár a novemberi felkészülése utáni mérkőzése végül elmaradt, az akkori több hetes felkészülés sokat jelentett erőnléti szempontból.

„A hátralévő időben még inkább odafigyelek az étkezésekre, és minden napomat az edzéseknek szentelem, csak a felkészülésemre szeretnék koncentrálni – folytatta a magyar ökölvívó. – Természetesen a bokszedzést is megkezdem, melynek egy része itthon, másik része majd külföldi edzőtáborban zajlik. Illetve lesznek majd amerikai sparring partnerek is, de a részletekről később tudok többet mondani. Nem szabad lebecsülni az ellenfelemet, Chilembát, de ahogy eddig is, jelen pillanatban sem foglalkozhatok mással, csak azzal, hogy újra győzelemmel távozzak Amerikából."

Chilemba 185 cm magas, 2005-ben kezdte meg profi karrierjét, és eddig 21 mérkőzést, 9 K. O.-győzelmet és mindössze 1 vereséget könyvelt el. Több interkontinentális címen kívül az IBO nagyközépsúlyú bajnoki övét is birtokolta már.

Legfrissebb hírek

Erdei Zsolt: Minden gyereknek az fáj a legjobban, ha nem jöhet edzésre

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Nagy érdeklődés mellett kezdődött meg az utánpótlás-konferencia

Utánpótlássport
2025.12.03. 10:30

Utánpótlás-konferencia: már csak tíz nap!

Utánpótlássport
2025.11.23. 12:57

Erdei Zsolt: A nevelőedzői szerep az egyik legnehezebb

Utánpótlássport
2025.11.07. 09:00

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:25

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Öreg bunyós nem vén bunyós – veterántalálkozó

Képes Sport
2025.01.28. 15:23

Erdei Zsolt: Szavakkal is lehet nagyot ütni

Utánpótlássport
2024.10.25. 16:43
Ezek is érdekelhetik