Profi ökölvívás: Holyfield meccse döntés nélkül ért véget sérülése miatt

2011.01.23. 11:37
Szombaton este az Egyesült Államokban található White Sulphur Springsben tette kockára első ízben tavaly áprilisban, Francois Botha kiütésével megszerzett WBF nehézsúlyú bajnoki címét az élő legenda, Evander Holyfield, aki megsérült, így idő előtt ért véget a találkozó.

A 46 éves, korábbi cirkáló-, valamint többszörös nehézsúlyú világbajnok ellenfele a bahamai Sherman Williams (34 győzelem, 11 vereség, 2 döntetlen) volt.

A találkozó a sérülés miatt eredmény/döntés nélkül (no contest) ért véget, ugyanis Holyfield bal szeme a második menetben egy vétlennek ítélt fejelés következtében megsérült. Az amerikai bunyós a harmadik felvonásra még kijött, azonban a sérülése tovább súlyosbodott.

Miután Holyfield a harmadik etapot követő szünetben jelezte, hogy problémák vannak a látásával, a mérkőzést befejezettnek nyilvánították. Mivel a szabályok szerint minimum négy menetre van szükség ahhoz, hogy lepontozható legyen az összecsapás, nem hirdettek végeredményt, és döntés nélkül ért véget a találkozó.

A mérkőzést követő hírek szerint Holyfield sérülése olyan súlyos, hogy vélhetően el kell halasztani a március 5-re, Koppenhágába tervezett, Brian Nielsen elleni következő összecsapását.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
1 órája

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik