Ideges a mester - Pacquiao a ring helyett a parlamentbe szaladgált

MTI MTIMTI MTI
2010.11.10. 21:34
null
Manny Pacquiaónak (jobbra) azért Freddie Roachra és a felkészülésre is maradt egy kis ideje (Fotó: Action Images)
A világ egyik legjobb profi bokszolójaként számon tartott Manny Pacquiao edzője szerint nem megfelelő védencének a hozzáállása az ökölvíváshoz.

Freddie Roach erről kevéssel az előtt beszélt, hogy a Fülöp-szigeteki öklöző szombaton megverekszik a mexikói Antonio Margaritóval a WBA (Boksz Világszövetség) jelenleg gazdátlan nagyváltósúlyú vb-övéért. A tréner legfőképpen amiatt panaszkodott keddi nyilatkozatában, hogy Pacquiao a felkészülés hajrájában is inkább mást részesített előnyben: a boksz helyett a politika kötötte le ideje jelentős részét.

„Csak az utóbbi napokban javult a helyzet azt követően, hogy a saját termemben, a Los Angeles-i Wild Card Gymben készülünk, előtte, amíg a Föülöp-szigeteken dolgoztunk, állandóan idegeskedtem, mert Manny a ring helyett a törvényhozásba szaladgált, ahová odahaza beválasztották. Itt és most már azért nyugodtabb vagyok...”

Az ellenfél, Margarito edzője ugyanakkor komolytalannak nevezte kollégája aggályoskodását.

„Freddie Roach a világ legjobb trénere. Kizárt, hogy egy tanítványa, pláne, ha az Manny Pacquiao, ne száz százalékos állapotban, tökéletesen felkészülten lépjen a szorítóba” – jelentette ki Robert Garcia, aki szerint egyáltalán nem szabad komolyan venni a Pacquiao edzőtábor-hanyagoló magatartásáról szóló edzői kifakadást.

Pacquiao (mérlege 51 győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen) és Margarito (38 nyert mérkőzés, 6 vereség) címmeccsét magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezik meg a dallasi Cowboys Stadionban.

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik