Ökölvívás: Ki akarom hívni a legnagyobb félnehézsúlyú bunyósokat - Erdei

Vágólapra másolva!
2010.10.18. 22:01
Ahogy arról beszámoltunk, Erdei Zsolt szerződést kötött Bernard Hopkins promóterével, Lou DiBellával, és november 20-án Atlantic Cityben szorítóba is lép a kenyai Samson Onyango ellen. A korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok az ESPN kérdésére kommentálta a szerződéskötést.
„A következő lépés, hogy Amerikában is sikeres legyek – nyilatkozta Erdei Zsolt az espn.com hírportálnak. – Ki akarom hívni a legnagyobb félnehézsúlyú bunyósokat. Ez a célom, tudom, hogy nagy kihívás előtt állok, de semmilyen célomat nem adtam eddig fel. Nem akarok visszavonulni anélkül, hogy az Egyesült Államokban kipróbálnám magam."


Madár hozzátette, ő és menedzsere kapcsolatban állt néhány ügynökséggel, azért döntöttek Lou DiBella és a Di Bella Entertainment mellett, mert a neves menedzserrel való találkozók arról győzték meg, nála lesz a legjobb kezekben.
Madár hozzátette, ő és menedzsere kapcsolatban állt néhány ügynökséggel, azért döntöttek Lou DiBella és a Di Bella Entertainment mellett, mert a neves menedzserrel való találkozók arról győzték meg, nála lesz a legjobb kezekben.

„Ő tette a legjobb ajánlatot, de az a legfontosabb, hogy hisz bennem. A kezdetektől fogva szimpatikusan állt a dolgokhoz, én pedig bízom benne, hogy lehetőséget biztosít számomra az amerikai bokszpiacon" – mondta Erdei, aki kihangsúlyozta, azért  folytatja karrierjét, mert élete az ökölvívás.

Legfrissebb hírek

Erdei Zsolt: Minden gyereknek az fáj a legjobban, ha nem jöhet edzésre

Utánpótlássport
22 órája

Nagy érdeklődés mellett kezdődött meg az utánpótlás-konferencia

Utánpótlássport
2025.12.03. 10:30

Utánpótlás-konferencia: már csak tíz nap!

Utánpótlássport
2025.11.23. 12:57

Erdei Zsolt: A nevelőedzői szerep az egyik legnehezebb

Utánpótlássport
2025.11.07. 09:00

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:25

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Öreg bunyós nem vén bunyós – veterántalálkozó

Képes Sport
2025.01.28. 15:23

Erdei Zsolt: Szavakkal is lehet nagyot ütni

Utánpótlássport
2024.10.25. 16:43
Ezek is érdekelhetik