Ökölvívás: id. Balzsay Károly elutazik Amerikába Erdeivel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.29. 14:54
Jövő héten még a magyar fővárosban készül, majd pénteken id. Balzsay Károly korábbi szövetségi kapitánnyal együtt útra kel az Egyesült Államokba Erdei Zsolt korábbi profi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok, aki november 20-án, Atlantic Cityben csap össze a kenyai Samson Onyango Ngaóval.

A veretlen magyar félnehézsúlyú két hónapja készül együtt a KSI-ben a szakemberrel, s Balzsay tájékoztatása szerint Erdei saját pénzéből fizeti az útját.

„Kicsit meglepett Zsolt a döntésével, de természetesen nagyon örülök neki – nyilatkozta pénteken az MTI-nek Balzsay. – Azt mondta, szeretné, ha ott lennék mellette, azt hiszem, nyugodtabb lesz így ő is. Együtt fogunk készülni, s a meccs előtti bemelegítésen is én segítek majd neki.”

A Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú övét csaknem hat évig birtokló, majd tavaly novemberben a Bokszvilágtanács (WBC) cirkálósúlyú koronáját is elhódító Erdei a múlt héten kötött három mérkőzésre (további két összecsapás opciós lehetőségével) szerződést az egyik legismertebb amerikai promóterrel, Lou Di Bellával, aki többek között Bernard Hopkins találkozóit is szervezi.

A 36 éves bokszoló mind a 31 eddigi profi mérkőzését megnyerte, legutóbb éppen tavaly novemberben lépett ringbe az olasz Giacobbe Fragomeni ellen, akinek a legyőzése WBC-övet ért, amelyet később nem védett meg.

Ahogy arról már beszámoltunk, Balzsay fia, ifj. Balzsay Károly, a WBO korábbi nagyközépsúlyú világelsője, november 19-én, Hamburgban lép kötelek közé. A tréner elmondta, fiával minden rendben van, s várja már újabb meccsét. A 31 éves sportoló ellenfele még nem ismert.
    
Legfrissebb hírek

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
15 órája

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
15 órája

Erdei Zsolt: Minden gyereknek az fáj a legjobban, ha nem jöhet edzésre

Utánpótlássport
22 órája

Nagy érdeklődés mellett kezdődött meg az utánpótlás-konferencia

Utánpótlássport
2025.12.03. 10:30

Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2025.11.26. 12:41

Ökölvívás: Gémes Levente már érmes a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 18:47

Horváth Laura és Dobos Rebeka negyeddöntős a budapesti U23-as ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 13:54

Egy győzelem, négy vereség a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.23. 17:07
Ezek is érdekelhetik