Az Universum felbontotta Bedákék szerződését

2010.10.28. 10:44
null
A Bedák testvérek már nem az Universum bokszolói (Fotó: Czagány Balázs – archív)
Az Universum Box-Promotion váratlanul felbontotta a Bedák testvérek szerződését. Zsolt tegnap járt a német istállónál, hogy öccse és saját jövőjéről egyeztessen, de azzal fogadták, hogy felbontják a megállapodásukat.

Hideg zuhany Hamburgban. Ezzel a kifejezéssel is jellemezhetnénk Bedák Zsolt szerdai napját. A huszonhét éves bokszoló azért utazott klubja, az Universum Box-Promotion főhadiszállására, hogy saját és öccse, Pál jövőjéről egyeztessen a klub vezetőivel, akik azonban közölték vele, hogy mindkettejükkel felbontják a szerződést

„Három plusz három éves szerződést kötöttem az Universummal még kétezer-hatban, és a Wilfredo Vázquez Jr. ellen május végén elveszített WBO-címmérkőzésem után is arról biztosítottak, hogy velem terveznek a jövőben, ezért nagyon váratlanul ért a döntés” – mondta az idősebbik Bedák a Nemzeti Sportnak.

Az Universum vezetői állítólag arra hivatkoztak, hogy lejárt a két testvér szerződése (ami nem igaz), és a televíziós társaságok sem mutattak érdeklődést meccseik iránt. Utóbbi azért probléma, mert az istálló maga szervezi a gálákat és állapodik meg a tévétársaságokkal, nincs állandó partnere.

Mivel mindkét Bedák alacsonyabb súlycsoportban bokszol (Zsolt kispehelysúlyban, Pál légsúlyban), nem az ő meccseik iránt a legnagyobb az érdeklődés. Tehát tulajdonképpen gazdasági döntés született.

Bedák Zsolt egyelőre nem tudja, mihez kezd a jövőben, holott úgy készült, talán már decemberben profi mérkőzést vív. Szinte biztos, hogy ez már nem jön létre.

„Valósággal sokkol a döntés, egyelőre nem tudok semmit. Amint lehet, hazautazom, és átgondolom, miben hibázhattam. Az Universum vezetői felajánlották, beszélnek Rácz Félixszel arról, hogy esetleg az ő klubjában folytassuk, de erről egyelőre semmi konkrétumot nem tudok” – mondta a tizenhat profi mérkőzése közül csupán az említett májusit elveszítő Bedák Zsolt.

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik