Profi ökölvívás: Briggs Erdei korábbi erőnléti edzőjével készül Klicsko ellen

2010.09.13. 10:12
Október 16-án Hamburgban teszi kockára nehézsúlyú WBC címét Vitalij Klicsko. Az ukrán profi ökölvívó ellenfele a korábbi világbajnok Shannon Briggs lesz, aki az egyik legnagyobb ütőnek számít a súlycsoportban.

Az amerikai most Németországból szerződtetett maga mellé erőnléti edzőt, hogy még többet hozzanak ki Briggs ütőerejéből, ami talán az egyetlen esélye az ukrán ellen, hiszen Briggs köztudottan nem bírja szuflával a hosszú mérkőzéseket.

Torsten Kanzmeier, aki korábban az Universumnál is megfordult, azt állítja, hogy negyven százalékkal növeli majd Briggs ütéseinek erejét, Klicsko edzője, Fritz Sdunek viszont szkeptikus ezzel kapcsolatban.

„Ismerem Kanzmeiert, az Universumnál olyan bokszolókkal dolgozott együtt, mint Dimitrenko, Zbik és Erdei Zsolt. Nyugodt körülmények között tényleg van értelme, amit csinál, de amikor mozgás közben kell ütni, akkor már kicsit szkeptikus vagyok. Vagy van valakinek ütőereje vagy nincs" – mondja Sdunek.

Briggset azonban mégis meggyőzte Kanzmeier ígérete. „Az első sajtótájékoztatójuk után megkérdeztem Briggs urat, hogy gyomron vághatom-e. Beleegyezett és befeszítette a hasát. Kétszer normálisan ütöttem meg, de utána közöltem, hogy most jön a Kanzmeier-ütés."

Úgy tűnik, meglett az eredménye a bemutatónak, hiszen Briggs rögtön magával vitte Fort Lauderdale-i edzőtáborába a németet.

Forrás: www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52
Ezek is érdekelhetik