Profi ökölvívás: a Muratot legyőző Cleverly lett Brähmer kihívója

Vágólapra másolva!
2010.09.19. 10:05
Izgalmas, akciódús összecsapáson Nathan Cleverly lett Jürgen Brähmer hivatalos kihívója, a WBO félnehézsúlyú eliminációs mérkőzésén a walesi fiatalember meggyőző teljesítménnyel győzte le a szintén veretlenül érkező Karo Muratot a birminghami profi ökölvívógálán.

Cleverly már az első gongszó után átvette az irányítást és a nyitó menetekben könnyedén kibokszolta a kissé tompának és lassúnak tűnő ellenfelét. Murat percei akkor következtek el, mikor a walesi kicsit váratlanul a biztos ütőtávon kívüli bunyó helyett egyre többet vállalta fel a közelharcot, így a 3–4 menettől komoly adok-kapok alakult ki a felek között, amelyből kis meglepetésre a pontosabb, jobban időzítő brit jött ki jobban, bár Murat is komoly találatokkal jelezte, hogy nem adja olcsón a bőrét.

A non-stop közelharcban végül kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy a nagy szívvel küzdő Murat Cleverly sorra nyelte be ellenfele váratlan, rövid felütéseit. Így a Sauerland-istállót erősítő Murat csak abban bízhatott, hogy a súlycsoporthoz képest óriási iramot diktáló Cleverly „kiüti" magát a találkozó végére.

Hogy így lett volna, sosem derül, ki mivel a vezetőbíró a ringorvos kérésére a nyolcadik felvonás után váratlanul beszüntette az összecsapást, bár a hírek szerint maga Wegner edző is bedobta volna a törölközőt. Cleverly ezzel 21. győzelmét aratta és elviekben garantált címmeccs vár rá a WBO félnehézsúlyú világbajnoka ellen.

Forrás: www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33
Ezek is érdekelhetik