Ökölvívás: a Vasas-KSC Bacskai Balázs nélkül utazik Koszovóba

2010.09.16. 17:05
Pénteken indulnak útnak a magyar csapatok Koszovóba, ahol a helyi ökölvívó-válogatottal előbb a Vasas-KSC vegyes csapat, majd a DVSC is megküzd a BoxingONE Championship – amatőr csapatbajnoki liga keretein belül.

„A koszovóiak vendégeskedtek már nálunk, így tudjuk, hogy mire számíthatunk – mondta a boxingone.com oldalnak Konkoly István, a KSC-Btel vezetőedzője. – Még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy leszólom őket, de igazság szerint inkább fanatikusok, mint ügyes bokszolók. Mindig mindent megtesznek a ringben, de mi sokkal jobbak vagyunk. Az ismert vízumgondjaik miatt bizonyára új nevekkel is találkozunk majd a csapatukban, de biztos vagyok benne, hogy a tavaszi mérkőzéshez képest nem lesznek jelentősen erősebbnek."

A magyar csapat összeállításából most hiányozni fog a Vasas-Süllős Európa-bajnok klasszisa, Bacskai Balázs, de rajta kívül az összes húzónév útnak indul a balkáni országba.

„57 kg-ban Lakatos Róbert, 60 kg-ban Ráth Miklós, 64 kg-ban Varjú György, 69 kg-ban a Vasas egyik fiatal tehetsége kap lehetőséget, 75 kg-ban Vass Tamás, 81 kg-ban Szellő Imre, míg nehézsúlyban Darmos József utazik – folytatta Konkoly István. – Szerencsére Szellő Imrének egyelőre nem kellett Bostonba utaznia, ahová félprofi szerződés köti, így ez alkalommal még velünk tud tartani. Bacskai hiányzása ellenére természetesen győzni megyünk, mint mindig, mindenki ellen."

Legfrissebb hírek

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52
Ezek is érdekelhetik