Erdei Zsolt ajánlatot kapott Amerikából

Vágólapra másolva!
2010.07.21. 07:55
null
Erdei Zsolt egyelőre nem akasztja szögre a kesztyűit (Fotó: Czagány Balázs, archív)
Úgy tűnik, nem csupán álom az amerikai karrier. Erdei Zsolt a napokban az Egyesült Államokban járt, de nem turistaként, hanem hivatalos úton. Még három meccset bokszolna, az elsőt már 2010-ben.

Hogy a Bernard Hopkins–Erdei Zsolt mérkőzésnek (Madár korábban maga nyilatkozta, hogy megmérkőzne az amerikai klasszissal) ma mennyi a realitása, nem tudni, ám a Nemzeti Sport információi szerint a felvetés nem alaptalan, ahogyan az sem, hogy minden idők legeredményesebb magyar profi bokszolója tengerentúli promóció színeiben folytassa pályafutását.

Madár az elmúlt napokat Amerikában töltötte, és bár konkrét istállókat nem említett, annyit elismert: „Nem csupán tájat nézni jártam az Államokban."

 Az Universum Box-Promotionnel június 30-i hatállyal szakító (lejárt a szerződése, és egyik fél sem hajlott a hosszabbításra) Erdei elmondta, nem ő ajánlotta fel szolgálatait az amerikaiaknak, hanem onnan érkezett több ajánlat is.

„Egyelőre semmi konkrétum nincs az ügyben, nem is akarok kapkodni, promóciókat pedig azért nem szeretnék mondani, mert biztosan vannak »jóakaróim «, akik örömmel megtudnák, merre tartok" – jegyezte meg Erdei.

Madár ráadásul nem magányos harcosként küzd, hanem maga mellett tudhatja Christof Hawerkampot, az Universum egykori sajtófőnökét, aki most tanácsadóként segíti a magyar bunyós munkáját.

„Utazgatunk, beszélgetünk. Tényleg vannak ajánlatok, nagyon remélem, hamarosan kiderül, milyen irányt vesz Zsolt karrierje" – mondta a Nemzeti Sportnak Hawerkamp.

A Giacobbe Fragomeni elleni novemberi győzelme óta nem bokszoló Erdei harminchat évesen úgy véli, van még benne legalább három összecsapás, és ezt egy új iroda segítségével szeretné kihozni magából. Ha minden jól megy, az első lépést már 2010-ben megteheti célja felé.  

A TÉMÁRÓL OLVASHAT A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
14 órája

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
14 órája

Erdei Zsolt: Minden gyereknek az fáj a legjobban, ha nem jöhet edzésre

Utánpótlássport
21 órája

Nagy érdeklődés mellett kezdődött meg az utánpótlás-konferencia

Utánpótlássport
2025.12.03. 10:30

Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2025.11.26. 12:41

Ökölvívás: Gémes Levente már érmes a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 18:47

Horváth Laura és Dobos Rebeka negyeddöntős a budapesti U23-as ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 13:54

Egy győzelem, négy vereség a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.23. 17:07
Ezek is érdekelhetik