Ökölvívó Eb: Bacskai Balázs már biztosan érmes Moszkvában

SZURDI ISTVÁNSZURDI ISTVÁN
2010.06.08. 15:45
Bacskai Balázsnak a román Gheorghe Ionut ellen nem egész két menetre volt szüksége ahhoz, hogy győzzön  és bejusson a legjobb négy közé a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokságon.

Az első felvonás tapogatózó boksza után Bacskai Balázs ritmust váltott a román Gheorghe Ionut elleni negyeddöntőben, és két jobbegyenes-balhorog kombinációjának köszönhetően megtörte ellenfelét.

A második menetből még 1:02 perc volt hátra, amikor Bacskai 4:1-es vezetésénél szemsérülése miatt leléptették a románt.

„Ma már jobban ment a bunyó, mint az előző két meccsen. Mentálisan nagyon egyben voltam és feszültséget sem éreztem" – mondta a meccs után a rendkívül boldog Bacskai.

A Vasas versenyzőjének sikerével biztossá vált, hogy megszerzi élete első érmét felnőtt világversenyen, és az remélhetőleg arany lesz. A pénteki elődöntőben az ukrán Tarasz Szelestyukkal csap össze, akivel korábban még sosem mérkőzött.

„Végre megvan az érem, mostantól teljesen felszabadultan bokszolhatok" – nyugodott meg a görcsösnek eddig se tűnő Bacskai.  

 

 XXXVIII. AMATŐR ÖKÖLVÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, MOSZKVA
Negyeddöntő, 69 kg
Bacskai Balázs (magyar)–Ionut (román) sérülés miatt Ionutot leléptették a 2. menetben

 

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik