Ökölvívás: olimpiai érmes és világbajnok ökölvívók Debrecenben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.05. 14:10
A pekingi olimpia öt érmese mellett két világbajnok is ringbe lép a jövő héten Debrecenben rendezendő 54. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen – jelentette be Kovács László szövetségi kapitány pénteki sajtótájékoztatóján a cívisvárosban.

Kovács László szerint az idei torna a tavalyinál is erősebb mezőnnyel rajtol, hiszen a kubaiak mellett az oroszok is a legerősebb keretükkel vesznek rajta részt. E két nemzet adja a viadal két világbajnoki címvédőjét is: a karibi államból Rosniel Iglesias (64 kg), míg Oroszországból Jegor Mehoncev (91 kg) érkezik. Ez utóbbi súlycsoportban megismétlődhet a tavalyi milánói vb döntője, merthogy Mehoncev akkori ellenfele, a szintén kubai Osmay Acosta is indul Debrecenben.

Kubából ugyancsak jelen lesz a pekingi olimpia két-két ezüst- és bronzérmese, illetve egy további harmadik helyezett Moldovából.

A magyar szövetségi kapitány a 19 országból érkező 98 bokszoló mellett szólt a 48 magyar ökölvívó esélyeiről is. Leszögezte, hogy a válogatott kerettagoknak kötelező a részvétel, mivel a felkészülésben és az erőfelméréshez is remek lehetőség egy ilyen, világszínvonalú verseny. A két hajdúsámsoni bokszolótól, Ungvári Istvántól és Varga Miklóstól, a pekingi olimpikon Kalucza Norberttől, valamint a debreceni Móna Imrétől kiemelten jó szereplést vár, de bízik benne, hogy a többi magyar is jó eredményeket fog elérni – hangoztatta a szakember.

A február 9-i mérlegeléssel kezdődő torna 13-án, a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban rendezendő döntőkkel zárul majd.

A 14 éven aluli diákok számára a belépés ingyenes, a négynapos bérletet vásárlók pedig 1200 forintért napi 5-6 órányi ökölvívást izgulhatnak végig.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik