Sohasem adta fel – 60 éves lenne Simon Tibor
Lénye így határozható meg leginkább: a fradizmus megtestesítője. Kispéter Mihály, Dalnoki Jenő, Rákosi Gyula és persze Simon Tibor. A szurkolók leginkább a sztárokért rajonganak, a zöld-fehéreknél Sárosi Györgyért, Albert Flóriánért, Varga Zoltánért, Nyilasi Tiborért – a sor tetszés szerint folytatható –, mégis, keveseket a klubszeretetük emel a többiek fölé. S a drukkerek ezt megérzik, hálájukat rajongásukkal fejezik ki.
Dénes Tamás a labdarúgó születésének 60. évfordulójára összeállított könyvben felidézi, Simon Tibor serdülőként a Pénzügyőrben kezdett, majd ifistaként a KSI következett, ám hiába jelentkezett próbajátékra a Fradinál, nem kellett… Rövid ideig a BVSC-ben játszott. Önkritikusan nem tartotta magát tehetségesnek, futballtudását fizikai kondíciójával egészítette ki, de a legfontosabb, ami előre vitte: a benne égő tűz, a győzni vágyás. Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán voltak a példaképei, s egy nem fradista is: a honvédos Pintér Sándor játékát is nagyra értékelte.
A Fradiban Dalnoki Jenő – ősfradistaként talán megérzett valamit Simi mentalitásából – idejében került a nagycsapat közelébe, 1985. november 23-án Pécsen bemutatkozhatott az élvonalban, Hámori György helyére állt be csereként a szünetben, játékát 5-ösre értékelte az Népsport. Ám nem ragadt meg, 1988 áprilisáig csupán hat bajnokin és négy kupameccsen kapott lehetőséget. Ez év tavaszán Rákosi Gyula tette le a voksát a rendszerint jobbhátvédet – jóllehet otthonosan érezte magát a pályán fedezetként, középpályásként is – játszó futballista mellett, az edzőnél a szezon végén a negyedik lett a házi ranglistán. A következő évad átütő sikert hozott, a játékosrangsorban a legjobbak között végzett, a Labdarúgás így értékelt: „Az év kellemes meglepetései közé tartozik. Amikor a játékát nézzük, a megalkuvást nem ismerő, gyors, energikus, munkabíró, kemény nyugati védők jutnak az eszünkbe. (…) Fejlődnie szükséges a kombinatív játékban, javulásra szorul rúgótechnikája, fejjátéka is, feltétlenül higgadtabbá kellene válnia bizonyos esetekben. Hasznára válik, ha nem mindig technikai megoldásokon töri a fejét.”
Teljesítményére Bicskei Bertalan szövetségi kapitány is felfigyelt, beállította a sevillai spanyol–magyar vb-selejtezőn (1989. november 15., 4–0), játékáról ezt írta az NS: „Összességében nem vallott szégyent. A rá jellemző szívóssággal küzdött, de többször átjátszották.” Bicskei után Glázer Róbert, Jenei Imre, Puskás Ferenc, Verebes József és Csank János is számított rá a legjobbak között. Búcsúja a nemzeti csapattól is egy vereséghez fűződik, a Zürichben 1995. október 11-én Svájccal szemben 3–0-ra elveszett Eb-selejtezőhöz. Csanknál kezdett, de a 24. percben sérülés miatt le kellett cserélni.
De még nem tartunk itt! A Fradi Kispesten 1992 áprilisában a bajnoki címhez vezető úton 2–0-ra legyőzte a Honvédot, utána a Simon sörözőből kitóduló ultrák rögtönzött pikniket tartottak a Szent István körúton… Szeretett csapatában bajnokin két gólt szerzett, a másodikat az 1993. június 5-én játszott Vác–FTC (1–3) mérkőzésen. Együttese 2–0-ra vezetett a bajnoki címre törő hazaiak ellen, akik támadtak, így kinyíltak. Az 56. perc történéseit így írta le a Nemzeti Sport: „Simon nem akármilyen góllal növelte a vendégek amúgy is tekintélyes előnyét. A védő a felezővonalat alig túllépve olyan mozdulatot tett, mintha támadásba akarná dobni egyik társát, a váci védelem pedig ahogy ilyenkor illik egyszerre lépett ki. Csakhogy ekkor jött a furfang: Simon saját magát szöktette, maga mögött hagyva mindenkit 25 méterről át akart emelni az elé futó Koszta felett, a labda lecsúszott a lábáról, de így is a bal sarokba vánszorgott.” Tibi ezen a mérkőzésen 8-as osztályzatot érdemelt ki, jogos a szaklap dicsérete: „Parádés egyéni alakítás után újabb gólt szerzett a Ferencvárosnak. Ez a gól tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzés sorsát.” Továbbá: „Simon Tibor a zöld-fehérek legjobbja volt (…) Gólja akár csatárokat megszégyenítőnek is minősíthető.”
A nyár végén (1994. augusztus 3.) a Vác FC-Samsung elleni szuperkupa-mérkőzéssel indult az idény, a zöld-fehér kupagyőztes legyőzte a bajnokot 2–1-re, két perccel a találkozó vége előtt Simon lőtte a győztes gólt: „A tizenhatos előtt átvette a labdát, majd néhány lépés után jobb külsővel az elvetődő Koszta mellett a kapu közepébe lőtt.”
A Bajnokok Ligája 1995-ös selejtezőjében és csoportkörében négyszer jutott szóhoz, a Grasshoppers ellen idegenben a 3–0-ra megnyert találkozón törött karján gipszet viselt, de a meccs nem csak a csapat első BL-sikeréről emlékezetes, a két gólt szerző Vincze Ottót idézzük: „A csuklyámat kapta el. Volt neki egy ilyen hülye szokása, hogy átölelt, ráfogott, és elkezdte hátulról masszírozni. Olyankor az ember összement óvodásba. Dezső bá kritizált, le akart cserélni, Simi erre azt mondta neki, Ottó össze fogja magát kapni. És közben szorította a csuklyámat. Simi óriási egyénisége volt a Fradinak. Kialakult a legenda az iszonyatos keménységéről, de inkább az jellemezte, hogy vibrált az egyénisége. Nem tudott két másodpercet egyhelyben ülni. Szoros baráti kapcsolatba kerültünk, mert látta bennem a karaktert, és tudta, hogy ugyanolyan elvakult fradista vagyok, mint apám, akit szintén ismert.” Az NS szerint: „Simont másfél órán át szinte önkívületi állapotban vitte-hajtotta a rá oly jellemző Fradi-szív, hallatlan nagy futómennyiséget tett a pályára, ő is nagyon sokat szerelt, a legtöbbet azonban azzal tette a sikerért, hogy egyetlen percre sem engedte megállni, kiengedni, lazítani társait.”
Ezt követően kevesebb lehetőséget kapott, néhányszor játszhatott Novák Dezső, egy alkalommal Varga Zoltán idejében. Ezért is folytatta 1997-ben a BVSC-ben, ám amikor Nyilasi ismét leült az FTC kispadjára, Simi újra zöld-fehérbe bújt. Utolsó bajnokiját 1998. november 14-én játszotta, Dunaferr–FTC 2–1, Nyilasi együttesében 5-ösre teljesített. Pályaedzőként segítette Marijan Vlak munkáját, a BVSC-ben és a REAC-ban is dolgozott, az élvonalban a Sopron kispadján mutatkozott be. Kilenc mérkőzést adott neki a sors, egy soproni bajnokit követően a Mammut egyik kávézójában vitába keveredett, hazafelé tartva brutálisan megtámadták. Noha a Szent János kórházban küzdöttek az életéért, már nem tudták megmenteni, 2002. április 23-án 37 évesen elhunyt. A halálát követő első ferencvárosi bajnokin a Győr ellen társai érte játszottak, Jovics, Lipcsei és Szili góljánál is Simon Tibor nevét mondták be az Üllői úton.
Ha valakire, rá igaz volt: „rosszul lehet játszani, de lélektelenül soha!”
| „Simon Tibor azért is tudott hamar közönségkedvenccé válni, és marad fönn a neve idők végezetéig, mert tele volt tébolyító tűzzel, és elementáris energiával élte az életet…” (Thuróczy Szabolcs színművész) |
| „Simon Tibi habitusa, nemcsak a pályán belüli, hanem a pályán kívüli magatartása testesítette meg azt a fradizmust, amelyet azok a Fradi-szurkolók vallanak a magukénak, akik személyesen őt már nem is ismerhették, de ott állnak a táborban és éneklik, hogy »Küzdeni mindig, feladni soha!«. Simon sírfelirata is lehetett volna ez.” (Ballai Attila, a Nemzeti Sportrádió főszerkesztője) |
| NÉVJEGY |
 SIMON TIBOR |
