Tíz év után címvédés az NFL-ben? Mindenki a Seahawks ellen

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2014.09.01. 12:21
null
Képes lesz megvédeni bajnoki elsőségét a Seattle? Vagy a címvédők átka a Seahawkson is kifog? (Fotó: Action Images)
Magyar idő szerint péntek hajnalra virradóra kezdetét veszi a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014–2015-ös szezonja. Ennek apropóján megkezdjük szezonbeharangozó sorozatunkat, amelyben első lépésként a Nemzeti főcsoport (NFC) csapataival foglalkozunk.

 

BELEKÓSTOLNA AZ AMERIKAI FUTBALL VILÁGÁBA, DE EGYELŐRE ÖNNEK KÍNAI A JÁTÉK? SEMMI GOND! A SPORT TELEVÍZIÓ SZABÁLYMAGYARÁZATÁVAL ÖN IS FELKÉSZÜLHET AZ IDÉNYRE!

NFC Nyugati csoport

Már csak az illendőség okán is a bajnok Seattle Seahawksszal kell indítanunk, meg persze azért is, mert szokás szerint a címvédő találkozójával – a Green Bay Packers lesz az ellenfél – indul az idény. Rendhagyó módon a védelemmel kezdjük a bemutatást, de jó okunk van erre, hiszen ez az egység hozta meg a Super Bowl-győzelmet a Halászsasoknak. A főbb kategóriákban rendre az élmezőnyben végző, legkevesebb pontot engedő egységből távozott ugyan Chris Clemons és Red Bryant szélső védőfalember, cserébe viszont Michael Bennett irányítósiettető hosszabbított, valamint a Bumm-légió (Legion of Boom) névre keresztelt hátvédsor két kiválósága, Richard Sherman szélső hátvéd és Earl Thomas söprögető is hosszú távra elkötelezte magát, a szurkolók nagy örömére. Itt sem maradt meg azonban mindenki, az idényt négymeccses eltiltással kezdő Brandon Browner New Englandbe, Walter Thurmond a Giantshez szerződött.

A támadósort idén is az első két évében nagyszerűen teljesítő Russell Wilson vezeti majd, aki passzai mellett futásaival is nagy károkat tud okozni, a talajon való haladást pedig az új szerződést kiharcoló Marshawn Lynch személye is garantálja. Az elkapók között Golden Tate-et ezentúl a Detroit támadósorában kell keresni, Doug Baldwin viszont hosszabbított, és érkezett a drafton ide Paul Richardson és Kevin Norwood személyében két tehetséges fiatal is. A támadófal szereplése kérdéses, ide is érkezett egy második körös újonc, de ebben a kőkemény csoportban Wilsonnak nem lesz leányálom az éve. A címvédők hagyományosan nem szerepelnek jól a következő idényben, de a Seahawks igencsak jó eséllyel indul azért, hogy a tíz évvel a New England Patriots 2003-as és 2004-es elsősége óta az első csapat legyen, amely megvédi a címét.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2014-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A legnagyobb kihívó a bajnoki címet tekintve talán épp a csoportrivális San Francisco 49ers, amely óriási csatában maradt alul a főcsoportdöntőben. A kaliforniai együttes sem pihent a holt szezonban, Colin Kaepernick hét évre elkötelezte magát (126.97 millió dollárért cserébe), a csapat pedig igyekezett ezen kívül is a futásokra hajlamos irányító kedvében járni: hosszabbított a vakoldalát védő támadófalember Joe Staleyvel és az elkapó Anquan Boldinnal is. Érkezett ez utóbbi posztra még a Bills balhés, de jó képességű játékosa, Stevie Johnson és Michael Crabtree-t az idén nem sújtja sérülés. A célpontok sorát gyarapítja a liga egyik legjobb tight endje, Vernon Davis is, ennek ellenére lehet, hogy ismét a futójátékról szól majd az év, hiszen Frank Gore mögé érkezett a draft egyik legjobb running backjének tartott Carlos Hyde is. A védelemre itt sem lehet panasz, Seahawksszal ellentétben itt nem a hátsó négyes, hanem az első hetes volt liga szinten is kiemelkedő egység. A védőfalban a tavaly draftolt Cornellius Carradine-tól és Quinton Dialtól is szép dolgokat várnak a két kiváló kezdő mögött, bár a fal közepéről kiesett Glenn Dorsey. Justin Smithék mögött a linebackersor is bombaerős, igaz NaVorro Bowman súlyos sérülése miatt a szezon elejét kihagyni kényszerül, így Patrick Willis társa az első hetekben még nem ő lesz, hanem Michael Wilhoite, bár a harmadik körben húzott Chris Borland is szép reményekkel indul itt. Az irányítósiettetést hátravetheti, hogy az első két évében 33.5 sacket összehozó Aldon Smith a sorozatos pályán kívüli balhéi miatt az első kilenc meccset kihagyni kényszerül. A hátvédsor (secondary) annyira nem muzsikált viszont már fényesen, ennek érdekében elhozták az Indianapolis kiváló söprögetőjét, Antoine Betheát, a draft első körében a cornerbackként és söprögetőként is hasznosítható Jimmie Wardot, valamint érkezett még három újonc szélső hátvéd is a poszt fellendítésére.

A csoport erejét jól jellemzi, hogy a másik két együttes is joggal pályázhatna a rájátszást érő helyekre a többi kvartettben (de igazából még ebben is). Az Arizona Cardinals tavaly így is alig maradt le 10–6-os mérlegével a playoffról, a szezon második felére a Carson Palmer vezette támadósor is reményteljesebbnek tűnt, a védelem pedig a legjobb futás elleni teljesítményt nyújtotta. Itt érzékeny veszteség lehet Daryl Washington és Karlos Dansby kiesése (előbbi eltiltás, utóbbi elszerződés miatt), a védőfalban pedig Darnell Dockett sérülés miatt nem léphet idén pályára. A St. Louis Rams tovább erősítette eddig is minden irányító életét megkeserítő védőfalát, a két klasszis szélső irányítósiettető, Chris Long és Robert Quinn között Michael Brockers mellé az idei játékosbörze egyik legjobb játékosának tartott Aaron Donaldot is megkaparintották a Kosok, ráadásul a cserék között is kiváló játékosok találhatók, így pedig talpán legyen minden támadófal, hogy feltartóztassa ezt a félelmetes egységet. A védelemben mondjuk hátrébb inkább abban bízhatnak, hogy az első négyes által nyújtott nyomásból profitálni tudnak majd. A támadóknál is érkezett erősítés a falba, viszont Sam Bradford elülső keresztszalag-szakadás miatt kidőlt, így pedig a csapat legfontosabb posztja, az irányító esett ki.

A Philadelphia Eagles villámgyors támadói sok védelem életét megkeseríthet ebben a szezonban is (Fotó: Action Images)
A Philadelphia Eagles villámgyors támadói sok védelem életét megkeseríthet ebben a szezonban is (Fotó: Action Images)


NFC Keleti csoport

A csoportra két dolog jellemző évek óta: rendkívül kiegyenlített, illetve hogy az idény utolsó mérkőzésen a Cowboys rendre elbukja a rájátszást. A dallasiak az idén sem szerencséjükkel hívták eddig fel magukra a figyelmet, az első körös választott támadófalemberük egyből úgy esett Sean Lee-re, hogy a liga egyik legjobb linebackerje ebben a szezonban már nem léphet pályára. További érzékeny veszteség, hogy a rettegett irányítósiettető DeMarcus Ware Denverbe szerződött, a helyére draftolt DeMarcus Lawrence pedig lábtörést szenvedett. A texasiak leginkább abban reménykedhetnek, hogy a kiváló támadósor több pontot képes majd termelni, mint amennyit a védelem enged. Mert a támadófal az elmúlt években pocsékról kiváló szintre emelkedett, Tony Romo irányító dolgát pedig olyan kiválóságok segítik, mint Dez Bryant elkapó, Jason Witten tight end vagy éppen DeMarco Murray futó.

88 NFL-MÉRKŐZÉS MAGYARUL!

A Sport Tv a C8 csatornával kiegészülve összesen 88 mérkőzést közvetít a péntek hajnalban rajtoló 2014–2015-ös NFL-szezonban. Az alapszakaszból 76, a rájátszásból az összes, azaz 11 meccset adnak, s képernyőre kerül a Pro Bowl is.

Újdonság lesz, hogy minden fordulóból képernyőre kerül egy, magyar idő szerint 19 órakor kezdődő találkozó, amelyet a C8 közvetít 20 órától. Ezen felül négy hétfő hajnali (Sunday Night Football) rangadót élőben közvetít a Sport Tv.


Az első fordulóból hat mérkőzés kerül képernyőre.

A csoport fő esélyese a „címvédő” Philadelphia Eagles, amely Chip Kelly korábbi egyetemi guru irányítása alatt már az első év közepére összeállt, most pedig még tovább javulhat. Nick Foles idény közbeni berobbanása után 3–5-ös kezdés után szárnyalni kezdett a csapat, és 10–6-tal zárt. Az irányító a legjobb mutatót érte el posztján, segítségére a liga talán legjobb fala, az egész egység brutális sebessége (szinte felállni sem tudnak a védelmek, mire indul a következő játék), a toronymagasan legtöbb yardot futó LeSean McCoy is segítségére van. A csapat legjobb elkapóját, DeSean Jacksont pályán kívül problémái miatt (vagy inkább magas fizetése) nem marasztalták, az elkapó- és tigh end sorban viszont így is számos kiváló célpont között válogathat, és Darren Sproles érkezése még tovább pörgetheti a támadósort. A probléma itt is a védelem, főleg a passz elleni játék volt, itt az irányítók siettetését és a hátvédsor javítását is igyekeztek orvosolni a holt szezon során.


A New York Giants egyedülálló módon 5–0-s mérleggel (két csapatot leszámítva mindenki négy meccset játszik) zárta az előszezont, mégsem tűnt igazán meggyőzőnek a társaság. A Bills kezdő védelme ellen sem a futás, sem a passzjáték (elvesztett labda) nem működött igazán, a Colts ellen a cserék és azok cseréi fordítottak 0–26-ról az Indianapolis hasonló egységei ellen a negyedik negyedben, a Jets ellen is a cserék harcolták ki a sikert, a Patriots ellen pedig hiába kezdtek Eli Manningék, a cserevédelem ellen pontot sem tudtak szerezni. A legnagyobb kérdés, hogy a kétszeres bajnok irányító a tavalyi pocsék (27 interception, Folesnak 2 volt például, Romónak 10) teljesítménye után visszatalál-e korábbi énjéhez. Ha ezt megteszi, akkor fényesebb lehet a Giants szezonja is. A New York-i gárda főleg hátvédsora fejlesztésére fókuszált, a szélső hátvédek közé érkezett Walter Thurmond Seattle-ből, Dominique Rodgers-Cromartie pedig Denverből, így joggal várhatnak kiváló teljesítményt ettől az egységtől. A Washington Redskinsnél a fő kérdés Robert Griffin III egészségi állapota, és hogy mennyire engedik futkorászni. Mert az első évében a kiszámíthatatlan támadójáték miatt rájátszásba vezette együttesét, ő pedig az év újonca lett, de súlyos sérülése egész második évét visszavetette. A futójáték nélküle is remekelhet Alfred Morrisnak köszönhetően, a passzjátékban pedig az előző idény két top 10-es játékosára is számíthatnak, Pierre Garcon (1346 yard) mellé ugyanis érkezett a már említett DeSean Jackson (1332 yard) is.

Jay Cutler az előző idényben gratulálni kényszerült Aaron Rodgerséknek (Fotó: Action Images)
Jay Cutler az előző idényben gratulálni kényszerült Aaron Rodgerséknek (Fotó: Action Images)



NFC Északi csoport

Tavaly kis túlzással minden a Detroit Lions kezére játszott, végül azonban ezúttal is a Packers örülhetett. Az egy idénnyel korábban rájátszásba jutó Vikingek játéka teljesen visszaesett, a Medvéket irányító Jay Cutler öt, a „sajtfejűek” passzmestere, Aaron Rodgers pedig hét meccset hagyott ki sérülés miatt, az Oroszlánok azonban nem tudtak élni a kiváló lehetőséggel.

A Green Bay, ha Rodgers egészséges, egy lépéssel a többiek előtt jár, bár az együttesből rendre lesérül a fél keret, amelyet nem sok helyen bírnak úgy el, hogy ennek ellenére is ott van a csapat a rájátszásba. A ligaelit irányító legnagyobb segítsége idén is Jordy Nelson (1314 yard) elkapó, és az év újonc támadójának megválasztott Eddie Lacy (1178 yard) futó lehet. A támadófalban Evan Dietrich-Smith Tampa Baybe igazolt, a kezdőnek szánt Trotter pedig megsérült, így a centerposzt távolról sem tűnik ideálisnak. Távozott még James Jones elkapó is, de a drafton szépen betáraztak ide fiatalokkal, Rodgerst ismerve pedig nem lesz probléma a passzok szétterítésével sem. A védelembe érkezett Julius Peppers a rivális Chicagótól, Sam Shields cornerback pedig hosszabbított. A védőfalból azért hiányozhat az egész szezonra kidőlő B. J. Raji, a hátvédsorban lévő nagy hiányt viszont remélik, hogy HaHa Clinton-Dix söprögetővel feledtetni tudják.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

Támadójátékra Chicagóban sem lehet panasz, Jay Cutlernek igencsak kijárna már egy teljesen egészséges szezon, de sorozatos problémái ellenére is hosszabbítottak a 31 éves karmesterrel. Elkapóposzton talán a liga legerősebb kettőse áll rendelkezésére az Alshon Jeffery (1421 yard), Brandon Marshall (1295 yard) égimeszelő duónak köszönhetően, a napokban szerződtetett Santonio Holmes pedig kezdi bizonyítani, megfelelő harmadik számú megoldás lehet. Mellettük a tigh end Martellus Bennett is szépen termelhet, Matt Forté futó pedig évek óta az NFL krémjébe tartozik. A probléma itt is a védelem volt, az egykor rettegett egység az előző idényben magasan a leggyengébb futás elleni védelmet hozta, ez pedig alapjaiban pecsételte meg az együttes sorsát. A védőfal neveket tekintve még Peppers távozása ellenire is erősödött, érkezett Jared Allen a Minnesota Vikingsból, valamint Lamarr Houston és Willie Young is a védőfal szélére.

A passzjátéktól Detroitban is sokat várnak. Persze, ahol a liga talán legjobb elkapója, Calvin Johnson, azaz Megatron játszik, ott illik is. A probléma leginkább az volt, hogy az előző három idényben 1681, 1964 (NFL-rekord) és 1492 yardot termelő játékosnak nem volt megfelelő segítője. Na, erre kerestek megoldást a Lionsnál, érkezett a bajnoktól a visszahordásoknál is kiválóan alkalmazható Golden Tate, valamint a draft első körében a legjobb tight endnek tartott Eric Ebron, aki Brandon Pettigrew-val kiegészülve kifejezetten erős egységet alkothat, továbbá Reggie Busht a passzjátékba is gazdagon be lehet vonni, így Matthew Staffordnak most már bőven van kikből válogatnia. A védelemben Ndamukong Suh vezérletével a liga egyik legkeményebb, és a sportszerűség határait is feszegető védőfal minden ellenfél életét megkeseríti majd. Az más kérdés, hogy a hátvédsor helyzete jelenleg több mint aggasztó… A Minnesota Vikings továbbra is Adrian Peterson kiemelkedő futójátékában bízhat. A védelemben Jared Allen távozása ellenére is előrelépés lehet, hiszen Everson Griffen megtartása mellett drafton érkezett két, irányítósiettetésben kiemelkedő játékos, a védőfalba Linval Joseph, a hátvédsorba Captain Munnerlyn és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Cincinnati Bengals korábbi kiváló védelmi koordinátora irányítja már idén a Vikingeket, ami szintén pluszt adhat ennek az alakulatnak. A jövőt a támadók oldalán Teddy Bridgewaterben látják a Vikingek, a szurkolók reményei szerint Matt Casselnek hamar lefő a kávé az irányítóposzton.

Drew Brees és Jimmy Graham a legtöbb csapat számára túl nagy kihívást jelent (Fotó: Action Images)
Drew Brees és Jimmy Graham a legtöbb csapat számára túl nagy kihívást jelent (Fotó: Action Images)



NFC Déli csoport

Az előző idényben ez a divízió két csapatot is adott a rájátszásba, és mindkettő a főcsoport elődöntőjében bukott el. A Carolina Panthers 1–3-as szezonkezdet után csupán a New Orleans Saints otthonában maradt alul, 11–1-es zárásukkal pedig az idény kellemes színfoltját jelentették a Párducok. Az együttes fő ereje félelmetes front sevenjében rejlik, Greg Hardy (15 sack) és Charles Johnson (11) az irányítók terrorizálásában, Star Lotulelei és Kawann Short pedig a futás megállításában jeleskedett a védőfalból, mögöttük pedig Luke Kuechly az év védőjeként zárt, de Thomas Davis is a legjobb linebackerek között szerepelt. A kérdés ezúttal sem annyira a védelemmel (amely a második legkevesebb pontot engedte az ellenfeleknek), hanem a teljesen kicserélődő támadósorral kapcsolatban lesz, Cam Newton irányító tavalyi célpontjai közül Steve Smith (745 yard), Brandon LaFell (627), Tedd Ginn (556) is más csapatnál folytatja, egyedül Greg Olsen tight end (816) maradt meg. Érkezett ide a draftról az ígéretesen kezdő Kelvin Benjamin, valamint a szabadügynökpiacról Jerrico Cotchery és Jason Avant is, de kérdés, mennyire gyorsan alakul ki az összhang Cam Newtonnal...

Reálisan nézve most a Drew Brees vezette New Orleans Saints tűnik a csoport favoritjának, ráadásul a kiváló irányító a draft egyik legjobb elkapóját is megkapta keze alá Brandin Cooks személyében. Kiegészülve a hosszabbító Jimmy Grahammel, Marques Coltsonnal és a tavaly szépen bemutatkozó Kenny Stillsszel, ideális arzenál áll a sorozatban háromszor is 5000 yard felett záró paszmester rendelkezésére. Ráadásul Rob Ryan kezei alatt a védelem is fejlődésnek indult, a negyedik legkevesebb yardot és pontot tudta felmutatni ez az egység, a passz elleni játékhoz pedig további extrát tud adni a liga egyik legjobb söprögetője, a Buffalótól érkező Jairus Byrd is. A linebackersorban az irányító siettetése lehet még kérdéses, de az előző idényben a viszonylag kisebb nevekkel is szépen termelték a sackeket a Szentek.

Az előző idény legjobb védője: Luke Kuechly 
(Fotó: standingosports.com)
Az előző idény legjobb védője: Luke Kuechly (Fotó: standingosports.com)

Az Atlanta Falcons tavaly nem bírta el fél kerete kidőlését, Matt Ryan irányítóval, a Julio Jones, Roddy White, Harry Douglas elkapótrióval a passzjáték működőképesnek látszik idén is. A csapat a fő figyelmet a két fal megerősítésére szánta a holt szezonban, a támadók közé érkezett Jon Asamoah és a draft hatodik választásával Jake Matthews, a védők közé Paul Soliai, Tyson Jackson ás a 2. körös Ra'Shede Hageman is, a linebackersor viszont érzékeny veszteséget szenvedett Sean Weatherspoon kidőlésével. A Tampa Bay Buccaneers edzőváltás után próbál meg új lendületre szert tenni, Lovie Smithtől pedig remélik, hogy feljavul a védelem teljesítménye is. Rendkívül nagy volt a mozgástere a csapatnak, így érkeztek szép számmal jó nevű szabadügynökök, az irányítók siettetésére Michael Johnson Cincinnatiből, a passz elleni védekezést javítandó Alterraun Verner Tennessee-ből – igaz, Darrelle Revis New Englandben folytatja –, a támadófalba Anthony Collins szintén a Bengals mezét leváltva csatlakozott a Kalózokhoz, Evan Dietrich-Smith pedig a Packersét cserélte le. Új irányító is van a csapatnál, a 35 éves Josh McCown mondjuk már nem a jövő embere, de a Chicagónál Cutler kiesése idején bemutatta, hogy képes jó passzjátékot vezetni az égimeszelő elkapókkal – márpedig ezekből a Buccaneersnél sincs hiány, hiszen Vincent Jackson mellé érkezett a játékosbörze első körében a szintén 196 centi magas elkapó Mike Evans, valamint a tight endek közé a 198 centi magas Austin Seferian-Jenkins is. A támadófal ettől függetlenül nem tűnt túl erősnek az előszezonban, de tettek lépést ennek javítására is, a napokban megszerezték Logan Mankinst, aki Doug Martin futott yardjaira is jótékony hatással lehet majd.

Az Amerikai főcsoport csapataival foglalkozó írásunkat csütörtökön, a szezon indulásának napján olvashatják el!

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014-es idénye előtti uborkaszezon során történik, egy helyen!

NFL 2014–2015, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2014. 09. 05. 2:30 Seattle Seahawks–Green Bay Packers (Tv: Sport2)
2014. 09. 07. 19:00 Atlanta Falcons–New Orleans Saints
2014. 09. 07. 19:00 Chicago Bears–Buffalo Bills
2014. 09. 07. 19:00 Kansas City Chiefs–Tennessee Titans
2014. 09. 07. 19:00 St. Louis Rams–Minnesota Vikings
2014. 09. 07. 19:00 Miami Dolphins–New England Patriots (Tv: C8, 20.00-tól)
2014. 09. 07. 19:00 New York Jets–Oakland Raiders
2014. 09. 07. 19:00 Philadelphia Eagles–Jacksonville Jaguars
2014. 09. 07. 19:00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns
2014. 09. 07. 19:00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
2014. 09. 07. 19:00 Houston Texans–Washington Redskins
2014. 09. 07. 22:25 Dallas Cowboys–San Francisco 49ers (Tv: Sport2, 22.45-től)
2014. 09. 07. 22:25 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers
2014. 09. 08. 2:30 Denver Broncos–Indianapolis Colts (Tv: Sport2)
2014. 09. 09. 1:10 Detroit Lions–New York Giants (Tv: Sport2)
2014. 09. 09. 4:20 Arizona Cardinals–San Diego Chargers (Tv: Sport2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik