Romokban a Giantstől kikapó Dallas

Vágólapra másolva!
2010.10.26. 07:59
null
Manning 300 yard fölé jutott (Fotók: Action Images)
Látványos mérkőzésen nyert a New York Giants a Dallas Cowboys otthonában az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság alapszakaszának 7. fordulójában. Az Óriások irányítója, Eli Manning négy touchdownt passzolt a 41–35-re megnyert mérkőzésen.

A 2010-es szezon nagydöntőjét, azaz a 2011-es Super Bowlt Dallasban rendezik. Minden bizonnyal a Dallas nélkül...

A szezon előtt az egyik esélyesnek kikiáltott – amúgy kiváló kerettel rendelkező – Cowboys ugyanis a mostani játékhéten is kikapott. A New York Giantstől 41–35-ös vereséget szenvedő Tony Romóék szezonbeli ötödik zakójukat gyűjtötték be, mindössze egy győzelem mellett.

Apropó Romo!

A dallasi irányító szezonja könnyen lehet, hogy véget ért, Romónak ugyanis a mérkőzés második negyedében eltört a bal kulccsontja, így ha a csapat az alapszakasz végén nem lesz versenyben a rájátszást érő helyekért, teljesen felesleges lesz erőltetni a QB idő előtti visszatérését.

Amikor Romo kivált, 10–7-re vezetett a Dallas, amely a folytatásban 13 pontos előnyre tett szert, a végeredmény pedig már ismert...


Tony Romót (a földön) Michael Boley tarolta le
Tony Romót (a földön) Michael Boley tarolta le

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem szabad azonban a 2008 októbere óta nem játszó Jon Kitna nyakába varrni a vereséget! A tartalék QB jó teljesítményt nyújtott a mérkőzés „maradék" részében: ugyan 33 kísérletéből mindössze 16 lett sikeres, de 187 passzolt yardja és 2 TD-átadása dicséretet érdemel, ráadásul úgy, hogy a labdát egyszer sem ajándékozta oda az ellenfélnek.

A Giants nem is elsősorban a dallasi támadóegység hanyatlásának, hanem saját támadóegysége feljavulásának köszönheti újabb, immár szezonbeli ötödik győzelmét (két vereség mellet).

Eli Mannning 35 átadásából mindössze 10 lett sikertelen, s annak ellenére, hogy ezekből hármat az ellenfél kaparintott meg, 306 passzolt yardja és 4 TD-átadása mindenképp klasszis teljesítménynek mondható.

Az említett négy TD-passzból kettőt a 108 yarddal záró Hakeem Nicks kapott el, de jellemző a Giants elkapó-alakzatának erőségére, hogy a másik két wide receiver, Steve Smith (101) és Mario Manningham (40 yard) is TD-elkapással zárt.

A futásoknál pedig a 126 yardig jutó Ahmad Bradshaw vitte a prímet, de a 75 yardot összeszorgoskodó Brandon Jacobs teljesítménye is megsüvegelendő.

Az 1989 óta legrosszab idénykezdetét produkáló Cowboys gyakorlatilag elkezdhet készülni a következő szezonra, míg az igen jó formában játszó Giants számára idén a rájátszás is „könnyen" összejöhet.

A DALLASI DEZ BRYANT 91 YARDOS VISSZAHORDÁSA
 

 

NFL 
A 7. FORDULÓ LEGJEI    
A legtöbb passzolt yard   Carson Palmer (Cincinnati Bengals)  –Atlanta Falcons  412
A legtöbb futott yard   Darren McFadden (Oakland Raiders)  –Denver Broncos  165
A legtöbb elkapott yard   Kenny Britt (Tennessee Titans)  – Philadelphia Eagles 225
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard   2344 Philip Rivers (San Diego Chargers)
A legtöbb futott yard   708 Ahmad Bradshaw (New York Giants)
A legtöbb elkapott yard   747 Roddy White (Atlanta Falcons)
A legtöbb szerelés   72 Jerod Mayo (New England Patriots)
A legtöbb sack   8.5
Clay Matthews (Green Bay Packers)
A legtöbb interception   5 DeAngelo Hall (Washington Redskins)
 NFL
ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
Dallas Cowboys–New York Giants 35–41
MÁR KÖZÖLT EREDMÉNYEK
ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ   
Seattle Seahawks–Arizona Cardinals
22–10
San Diego Chargers–New England Patriots
20–23
Denver Broncos–Oakland Raiders 14–59
Green Bay Packers–Minnesota Vikings 28–24
KORÁBBAN  
Tampa Bay Buccaneers–St. Louis Rams   18–17
Miami Dolphins–Pittsburgh Steelers   22–23
Carolina Panthers–San Francisco 49ers   23–20
Chicago Bears–Washington Redskins   14–17
New Orleans Saints–Cleveland Browns   17–30
Baltimore Ravens–Buffalo Bills   37–34 – h. u.
Tennessee Titans–Philadelphia Eagles   37–19
Kansas City Chiefs–Jacksonville Jaguars   42–20
Atlanta Falcons–Cincinnati Bengals   39–32

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik