Kép: míg a 22 évesen elhunyt testvérét gyászolta, kirabolták…

Vágólapra másolva!
2016.09.05. 13:02
Mint arról beszámoltunk, különleges módon emlékezett meg a Nebraska egyetem amerikafutball-csapata 22 esztendősen egy autóbalesetben elhunyt játékosukról, Sam Foltzról. A szezon első meccsén a gyászoló család is megjelent, és míg ők szerettükre emlékeztek, a betörők lecsaptak.

„A Facebook azt kérdezi, mi jár a fejedben, elmondom hát, mi jár az enyémben. Életem legfárasztóbb és legkeményebb hetein vagyok túl, miután elveszítettem egy barátot és egy példaképet, a testvéremet. Ma, miközben ünnepeltük az emlékét és gyászoltunk, valami sz.rházi betört hozzám, mivel könnyű célpontok voltunk, tudták, hogy a ház üres lesz…” – írta ki Facebookra Jordan Foltz, az elhunyt játékos testvére, akinek többek közt a tévéjét is ellopták, és feltörték az autóját.Ma, miközben ünnepeltük az emlékét és gyászoltunk, valami sz.rházi betört hozzám, mivel könnyű célpontok voltunk, tudták, hogy a ház üres lesz…” – írta ki Facebookra Jordan Foltz, az elhunyt játékos testvére, akinek többek közt a tévéjét is ellopták, és feltörték az autóját.

Legfrissebb hírek

Kovács Ferenc Soma harmadik lett 1500 méteren az amerikai egyetemi bajnokságon

Atlétika
2025.06.14. 12:30

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Amerikából jöttem: Ki taszíthatja le az Eaglest a trónról? – NFC-erősorrend Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2025.05.29. 20:12

Kós Hubert is indul az úszó ob-n

Úszás
2025.04.01. 12:05

Kós Hubert az év úszója az amerikai egyetemi bajnokságban

Úszás
2025.04.01. 09:56

Kós Hubert 100 háton is megnyerte az amerikai egyetemi bajnokságot

Úszás
2025.03.29. 07:42

Kós Hubert amerikai egyetemi bajnok lett 200 vegyesen

Úszás
2025.03.28. 10:30

Ábrahám Minna egyéni csúcsot úszott az amerikai egyetemi bajnokságon

Úszás
2025.03.22. 10:40
Ezek is érdekelhetik