Német Kupa: Sancho gólja döntött, elődöntős a Dortmund

2021.03.02. 22:58
null
Sancho (sárgában) a négy közé lőtte a BVB-t (Fotó: AFP)
A Német Kupa egyetlen kedden lejátszott negyeddöntőjében a Borussia Dortmund 1–0-ra győzött a Borussia Mönchengladbach otthonában, ezzel bejutott a legjobb négy közé. A napra tervezett másik negyeddöntőt, a Regensburg–Werder Bremen találkozót elhalasztották.

Nem lehet állítani, hogy különösebben mozgalmasra sikerült volna az első félidő a két Borussia összecsapásán: ugyan a vendéglátó Mönchengladbach próbálkozott több kapura lövéssel és csak ők találták el a kaput az első félidőben, gól nem született.

A másodikban a játékvezető előbb Erling Haaland gólját érvénytelenítette a VAR jelzésére, majd bő tíz perccel később, a 66. percben már csak annyi dolga volt, hogy középkezdést jelezzen, miután a vendégek egy mintaszerű kontratámadás végén Jadon Sancho révén megszerezték a vezetést. Az angol válogatott szélsőnek ez volt gyakorlatilag az utolsó megmozdulása, a gólja után röviddel le is cserélték.

Mint utóbb kiderült, ez az egyetlen találat is elég volt a Dortmundnak, hogy kiharcolja az elődöntős szereplést, a Mönchengladbach ugyanis nem tudott válaszolni. A BVB 2017 után jutott ismét a legjobb négy közé a Német Kupában – akkor meg is nyerte a sorozatot a csapat.

NÉMET KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Jahn Regensburg (II.)–Werder Bremen – elhalasztva
Borussia Mönchengladbach–BorussiaDortmund 0–1 (Sancho 66.)

Legfrissebb hírek

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Sancho nem megy Madridba, az arab világban köthet ki

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 18:50

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Schäferék ötöst kapva estek ki a Német Kupából; a BVB a 93. percben harcolta ki a továbbjutást

Német labdarúgás
2026.10.27. 22:57

Willi Orbánék emberhátrányban fordítottak, az Eintracht is továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.10.27. 20:10

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42

Bundesliga: a telefonhasználat visszaszorítását szorgalmazza a Dortmund

Német labdarúgás
2026.10.23. 16:49

Nyert a Dortmund, Guirassy egyre közelebb a Borussia BL-gólrekordjához

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 20:44