Hertha: Dárdai hatalmas trükkje – hazudtak a játékosoknak

I. SZ.I. SZ.
2021.05.25. 20:47
null
Dárdai Pál tudta, mi kell ahhoz, hogy maradjon esély a bennmaradásra (Fotó: AFP)
Dárdai Pál biztos benne, hogy furfangos húzása is kellett a Hertha BSC Bundesligában tartásához. A magyar tréner januárban fél évre vállalta el az első csapat irányítását, de a klub a kérésére másfél éves szerződést kommunikált, mert tudta, hogy a játékosok motivációját csak így tarthatja a szükséges szinten.

 

„Nagyon hezitáltam, amikor felkértek, hogy vegyem át az első csapatot, mert az ifiknél nagyon jól éreztem magam, a profik viszont újra és újra ugyanazt a hibát követték el. Ebbe nagyon könnyű lett volna belebukni” – mondta a Berliner Zeitungnak Dárdai Pál, akinek továbbra is kérdéses a jövője, pedig amikor átvette a csapat irányítását, a klub másfél évre szóló szerződést kommunikált.

És itt jön a trükk, a megállapodás ugyanis sohasem tartott 2022 nyaráig, csak fél évre szólt. A csapatot azonban meg kellett nyugtatni, motiválni kellett.

„Megmondtam, hogy nem megyek be úgy az öltözőbe, hogy csak három és fél hónapra szól a szerződésem. Élve felzabáltak volna, a Hertha pedig kiesik – mondta Dárdai, pontosan tudva, hogy így a játékosok mögé állnak, küzdenek érte és a klubért. – Több esetben is láttuk, mi történik akkor, ha egy csapat úgy játszik, hogy tudja, az edzője az idény végén távozik (a Borussia Mönchengladbachra és az Eintracht Frankfurtra utalt – a szerk.), az eredményesség határozottan visszaesett. Ha mi is ezt tettük volna, három ponttal levesebbet szerzünk, és kiesünk. Ehhez kell a pszichológia.”

Hogy végül is marad-e 2022 nyaráig, az új ügyvezetőn, Fredi Bobicon múlik. Dárdai nem izgul a döntés miatt.

„Meglátjuk. Mindegy, hogy az öregfiúkat vagy az U9-et készítem fel, bármi jöhet, amíg meccs van a hét végén, és reklamálhatok picit a bíróknál” – mondta Dárdai, hozzátéve, lehet az első csapat edzője vagy az U16-é, biztos, hogy a Balatonon tölti a nyár nagy részét, elvonulva a nyilvánosságtól.

„Biztos, hogy a Herthánál maradok, csak akkor rúgnának ki, ha az Union Berlin felszerelésében mutatkoznék” – mondta, majd gratulált a Bundesligát hetedik helyen záró városi riválisnak.

Legfrissebb hírek

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
22 órája

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
2026.04.26. 19:26

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
2026.04.25. 09:30

A lipcseiek nyerték a magyaros rangadót

Német labdarúgás
2026.04.24. 22:28

Cserekapusként számítanak Gulácsi Péterre Lipcsében

Légiósok
2026.04.24. 10:00

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41

Bundesliga: összeverekedett ezer szurkoló a bajnokavató előtt

Német labdarúgás
2026.04.20. 14:35
Ezek is érdekelhetik