Hertha: Ha megverjük a Dortmundot, az ezért lesz – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.07. 14:18
Szerdán a Hertha BSC Dortmundban lép pályára a Német Kupa nyolcaddöntőjében. Dárdai Pál a mérkőzést megelőző nap sajtótájékoztatót tartott, majd az utolsó kérdésére adott válasza mindenkit megmosolyogtatott.

A sajtótájékoztató utolsó kérdése az volt, hogy Dárdai hogyan tud majd kommunikálni a játékosokkal, hiszen 80 ezer szurkoló előtt, óriási hangzavarban, Németország legnagyobb stadionjában ez eléggé nehézkes.

A berlini csapat magyar vezetőedzője frappáns választ adott a kérdésre. Elmondta, hogy továbbfejlesztették a kommunikációt és az alábbi módon ad majd utasításokat a játékosoknak. Majd humorosan megjegyezte: ha nyernek, akkor ez ezért lesz!



A találkozóra négyezer vendégszurkolót várnak Dortmundba. Dárdai elmondta, hogy játékosai készen állnak a megmérettetésre, holnap délelőtt még egy átmozgató edzést is levezényel majd nekik.

Tavaly egyébként szintén találkozott egymással a két csapat a Német Kupában. Akkor az elődöntőben Berlinben 3–0-ra kikapott a Hertha. A magyar vezetőedző most hozzátette, hogy az egy teljesen más szituáció volt, akkor nagyobb volt a nyomás a csapatán, hiszen a döntőbe jutás volt a tét. Elmondása szerint most nem nyomja nagy teher a vállukat.

Dárdai hozzátette azt is, természetesen nem boldogok, hogy a BVB-vel kell játszaniuk a negyeddöntőbe jutásért, ám szerinte Thomas Tuchelék sem szerencsések amiatt, hogy a Herthával kell játszaniuk.

A sajtótájékoztatón egyébként a magyar tréner más kérdésre is humorosan válaszolt. Gyakorlatilag megkérdezték tőle, hogy mi a terve, hogyan szeretné győzelemre vezetni csapatát. Dárdai azt válaszolta, hogy a találkozó után szívesen megmutatja, hogy mi volt az előzetes elképzelés, de ezekről nem beszél az összecsapás előtt. A riporterhölgynek elmondta, komolyan jöjjön oda hozzá a meccs után, és mindent megmutat neki.

Ez az eset 7:45-től látható:

Dárdai edzőként még soha nem tudott nyerni a Dortmund ellen. Öt tétmeccsen két döntetlen és három vereség a mérlege a Hertha kispadján. Thomas Tuchel eddig tíz alakommal irányította aktuális csapatát a berliniek ellen. Neki három győzelem, öt döntetlen és két vereség a mérlege.

A Hertha legutóbb 2014. december 13-án győzte le a Dortmundot.

FEBRUÁR 7., KEDD
NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

18.30: Hamburger SV–1. FC Köln (Tv: Sport1)
18.30: Astoria Walldorf (IV.)–Arminia Bielefeld (II.)
20.45: Bayern München–VfL Wolfsburg (Tv: Sport1)
20.45: Greuther Fürth (II.)–Borussia Mönchengladbach

FEBRUÁR 8., SZERDA
18.30: Sportfreunde Lotte (III.)–1860 München (II.)
18.30: SV Sandhausen (II.)–Schalke 04 (Tv: Sport1)
20.45: Borussia Dortmund–Hertha BSC (Tv: Sport1)
20.45: Hannover 96 (II.)–Eintracht Frankfurt

Legfrissebb hírek

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28
Ezek is érdekelhetik