Felkészülés: Szalai győztes meccsen mutatkozott be a Schalkéban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 23:07
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Schalke felkészülési mérkőzésen 1–0-s győzelmet aratott az Olaf Thon által irányított amatőr játékosokból álló ERGO-válogatott ellen. A gelsenkircheniek egyetlen gólját a 18. percben Klaas-Jan Huntelaar szerezte. A mérkőzésen bemutatkozott a Schalke új szerzeménye, Szalai Ádám.

A minap szerződtetett magyar válogatott támadó a kezdőcsapatban, Huntelaar mögött kapott helyet, és a 60. percig volt a pályán a négyezer néző előtt lejátszott mérkőzésen.

Szalai Ádám első megmozdulására a 14. percig kellett várni, a Mainztól megvásárolt csatár lövése nem sokkal kerülte el a jobb oldali kapufát. Négy perccel később azonban már megszerezte a vezetést a Schalke, a gólban pedig honfitársunk is elévülhetetlen érdemeket vállalt.

Szalai játszott a jobb oldalra a 17 esztendős Tim Bodenröderhez, akinek középre passzolt labdájába már csak bele kellett tennie a lábát Huntelaarnak ahhoz, hogy gól szülessen.

„Jó móka volt először pályán lenni az új csapattársaimmal” – összegzett a meccset követően a 25 esztendős támadó, aki a gelsenkircheni klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint jó benyomást tett a Schalke szurkolóira.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09
Ezek is érdekelhetik