Dortmund: nincs edzőkérdés a Bayern elleni vereség után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.27. 22:06
null
Nem gondolt a feladásra (Fotó: AFP)
Nincs edzőkérdés a Borussia Dortmund labdarúgócsapatánál, annak ellenére, hogy a csapat kedden hazai pályán 1–0-ra elveszítette a címvédő és listavezető Bayern München elleni rangadót a német élvonalban.

 

„Jelenleg nincs okunk, hogy a vezetőedzői posztról beszéljünk. A szezon második felében kimondottan jól teljesítünk, keddig a lehetséges harminc pontból 27-et megszereztünk” – nyilatkozta szerdán Hans-Joachim Watzke vezérigazgató.

Lucien Favre vezetőedző együttesének hat fordulóval a Bundesliga vége előtt már hét pont a hátránya a Bayern mögött. A Bajnokok Ligájából és a Német Kupából már kiesett, tehát valószínűleg trófea nélkül zárja a szezont.

„Lucien nagyon koncentrált volt az elmúlt hetekben, de nem keltette nyomás alatt álló ember benyomását” – vélekedett Watzke.

A tréner – akinek szerződése jövő nyárig szól – a keddi vereség után azt mondta, hogy néhány héten belül beszélni fognak a helyzetéről. Ezt a német sportmédia utalásnak értelmezte, hogy szerződésének lejárta előtt távozhat posztjáról.

„Nem gondolok arra, hogy feladjam. Még van hat meccsünk, és mindent ki akarunk adni magunkból” – nyilatkozta szerdán Favre.

Legfrissebb hírek

Kétszer vezetett a Dortmund, de a végén a döntetlenért kellett harcolnia Frankfurtban

Német labdarúgás
2026.01.09. 22:29

Dortmundból érkezhet erősítés a Real Madrid védelmébe – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.29. 10:19

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2025.12.22. 12:26

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Hiába duplázott Brandt, a Bodö/Glimt pontot rabolt Dortmundból

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 23:01

Látványos, sarkazós gól is kellett a Hamburg Werder Bremen elleni győzelméhez

Német labdarúgás
2025.12.07. 17:51

A Leverkusen kiverte a Német Kupából a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.12.02. 23:18

A Dortmund megnyerte a rangadót Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.11.29. 20:36
Ezek is érdekelhetik