Bundesliga: visszavágott a Bochum az őszi zakóért, legyőzte a Bayernt

Vágólapra másolva!
2022.02.12. 20:27
null
Nem Upamecano (középen, fehérben) napja volt a mai (Fotó: AFP)
A német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a VfL Bochum visszavágott az őszi 7–0-ért: az első félidő végén hat perc alatt szerzett három góllal eldöntötte a Bayern elleni bajnokit. A 67. percig játszó Sallai Roland igen aktív volt a Szalai Ádámot csereként bevető Mainz ellen ikszelő Freiburgban.

A délután fél négykor kezdődő mérkőzéseken elsőként a Greuther Fürth kért szót, amikor a Hertha ellen mindössze 25 másodperc elteltével előnybe került: Branimir Hrgota lőtt balról, 15 méterről a hosszú alsóba, s ezzel a zöld-fehérek történelmének leggyorsabb élvonalbeli gólját szerezte, aztán a második félidő közepén büntetőből is betalált, s a Hertha erejéből már csak a szépítésre futotta.

A nap legnagyobb durranása azonban minden kétséget kizáróan a másik újoncé: a VfL Bochum ugyan a 9. perc végén hátrányba került a Bayern München ellen, Robert Lewandowski – idénybeli – 25. bajnoki góljával vezetett a címvédő és listavezető. Nem sokáig, a hazaiak ugyanis Christopher Antwi-Adjei idei első bajnoki találatával öt perc múlva válaszoltak. Lüktető, izgalmas játék folyt a pályán, mindkét csapat közel járt az újabb találathoz, s végül a Bochum bizonyult sikeresnek ezen a téren: a 38. percben ugyanis a teljesen indiszponáltan játszó Dayot Upamecano kezezése miatt büntetőhöz jutott a Bochum, amit Jürgen Locadia váltott gólra. S ha egy üzlet beindul: a néhány perccel korábban Lewandowski ollózásánál mentő Cristian Gamboa két perccel később kiosztott egy kötényt Kingsley Comannak a tizenhatos jobb sarkánál, majd egy kényszerítő után kíméletlenül a hosszú felsőbe bombázott, 3–1.

Az újabb hazai találatra sem kellett sokkal többet várni, ráadásul a 44. percben Gerrit Holtmann találata sem volt csúnya: ő bal oldalon osztott ki egy kötényt majd csavart a tizenhatos sarkáról a hosszú felsőbe, 4–1 a félidei eredmény.

HOLTMANN GÓLJA


A fordulás után a csapatok játéka alapján továbbra is úgy tűnt, mintha a Bochum vezetné a bajnokságot, nem pedig a Bayern: a vendégek ugyan a félidő közepén szépíteni tudtak – Lewandowski megszerezte idénybeli 26. bajnoki találatát is –, ám a pontszerzésre ezen a délután nem volt esélyük. A Bochum tehát visszavágott az idény legnagyobb vereségéért a Bayernnek, amely Münchenben ősszel 7–0-ra tudott nyerni.

Noha a Leipzig már péntek este letudta mérkőzését ebben a fordulóban, szombaton sem maradtunk magyar labdarúgók nélkül: a Freiburg ugyanis a kezdőbe jelölte Sallai Rolandot a Mainz elleni mérkőzésen, míg a vendégek kispadján Szalai Ádám ült. A freiburgi stadionban némi meglepetésre a vendégek jóval szervezettebben és koncentráltabban futballoztak az első félidőben, ennek – no meg a freiburgi kapus, Mark Flekken és a védelem asszisztálásának – eredményeként Alexander Hack góljával fél óra elteltével meg is szerezte a vezetést a Mainz. Sallai a Freiburg gyakorlatilag egyetlen dicsérhető játékosa volt az első félidőben: több kapura lövése is volt, játékával kiemelkedett a hazaiak közül.

A fordulás után valamelyest feljavult a freiburgiak teljesítménye, Sallai előtt továbbra is adódtak gólhelyzetek – ki is hagyta ezeket, így tovább tart az augusztus óta fennálló góliszonya, ahogy az a sorozata is, hogy nem játszik végig egyetlen mérkőzést sem, ezúttal a 67. percben cserélte le Christian Streich vezetőedző. Alig néhány perccel később aztán a csereként beálló Nils Petersen egyenlített. A hajrára aztán a Mainzba beállt Szalai Ádám is, aki januári fejműtétje óta egy speciális fejvédőben lépett pályára, az eredmény pedig a hajrára már nem változott, a látottak alapján igazságos eredmény született.

A nap zárásaként a dobogó harmadik helyén álló Bayer Leverkusen fogadta a kiesés ellen küzdő VfB Stuttgartot, s a találkozónak a második félideje sikeredett igazán mozgalmasra, miután az első félidőben a 41. percig kellett várni az első gólra: ekkor Moussa Diaby szerzett vezetést a hazaiaknak. A szünet után a Stuttgart gyorsan egyenlített Tiago Tomás találatával, ám Amine Adli perceken belül visszaállította a leverkuseni vezetést. Már-már úgy tűnt, hogy marad a 2–1-es hazai győzelmet jelentő végeredmény, amikor a 86. percben kiszakadt a gólzsák, s kétpercenként potyogtak a gólok. Előbb Florian Wirtz duplázta meg a Bayer előnyét, majd Tomás második góljával adott reményt a vendégeknek az esetleges pontszerzés kiharcolására, ám a 90. percben Patrik Schick lezárt minden kérdést, s beállította a 4–2-es végeredményt. Ezzel a Stuttgart sorozatban negyedik bajnokiján szenvedett vereséget, míg a Leverkusen egymás után a negyedik győzelmét aratta.

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
Eintracht Frankfurt–Wolfsburg 0–2
(Kruse 28., Lukebakio 90+3.)
Freiburg–Mainz 1–1 (N. Petersen 69., ill. Hack 31.)
GreutherFürth–Hertha BSC 2–1 (Hrgota 1., 71. – a második 11-esből, ill. Gechter 82.)
Borussia Mönchengladbach–Augsburg 3–2 (K. Koné 30., Hofmann 46., Benszebajni 67., ill. Iago 55., A. Finnbogasson 90+3.)
Bochum–Bayern München 4–2 (Antwi-Adjei 14., Locadia 38. – 11-esből, C. Gamboa 40., Holtmann 44., ill. Lewandowski 9., 75.)
Bayer Leverkusen–VfB Stuttgart 4–2
(M. Diaby 41., Adli 52., Wirtz 86., Schick 90., ill. Tiago Tomás 49., 88.)

Az állás
1. Bayern München 22 17 1 4 70–25 +45 52
2. Borussia Dortmund 21 14 1 6 54–36 +18 43
3. Bayer Leverkusen 22 12 5 5 58–36 +22 41
4. RB Leipzig 22 10 4 8 43–27 +16 34
5. Freiburg 22 9 7 6 34–25 +9 34
6. Union Berlin 21 9 7 5 29–27 +2 34
7. 1. FC Köln 22 8 8 6 34–37 –3 32
8. Hoffenheim 21 9 4 8 41–34 +7 31
9. Mainz 22 9 4 9 31–24 +7 31
10. Eintracht Frankfurt 22 8 7 7 33–34 –1 31
11. Bochum 22 8 4 10 24–32 –8 28
12. Wolfsburg 22 8 3 11 23–33 –10 27
13. Mönchengladbach 22 7 5 10 30–40 –10 26
14. Hertha BSC 22 6 5 11 24–45 –21 23
15. Arminia Bielefeld 21 4 10 7 21–27 –6 22
16. Augsburg 22 5 7 10 24–38 –14 22
17. VfB Stuttgart 22 4 6 12 26–42 –16 18
18. Greuther Fürth 22 3 4 15 20–57 –37 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik