Bundesliga: Thomas Meunier a Dortmund játékosa – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.06.25. 16:44
null
Utolsó előtti meccsét a Dortmund ellen játszotta a PSG-vel (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmund hivatalos honlapján jelentette be, hogy négy évre szóló szerződést kötött a PSG-től ingyen érkező 28 éves belga válogatott védővel, Thomas Meunier-vel.

 

Meunier a PSG-vel több mint 120 tétmeccset játszott, s három francia bajnoki címet, két francia Ligakupát nyert, és egy Francia Kupa-győzelmet is ünnepelhetett az ott töltött négy éve alatt.

„Thomas Meunier olyan játékos, aki már sokat bizonyított a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában és hazája válogatottjában is. Reméljük, nagy tapasztalatát mi is kamatoztathatjuk, sikerül majd tudását átadnia a fiataloknak” – fogalmazott Michael Zorc, a Borussia sportigazgatója.

Hazája válogatottjában Meunier 40 alkalommal lépett eddig pályára, és hét gólt szerzett – betalált többek között a 2018-as világbajnokság bronzmeccsén is: ő juttatta előnyhöz a belgákat az Anglia ellen 2–0-ra megnyert találkozón.

„A BVB lelkes szurkolóiról közismert, hogy fantasztikus hangulatot tudnak varázsolni a Signal Iduna Parkba, és őszintén mondom, hogy ez nagyban befolyásolta a döntésemet, amikor a Dortmundot választottam” – fogalmazott a 28 éves védő, aki a Dortmundnál két válogatottbeli csapattársával is együtt szerepelhet majd: Axel Witsel és Thorgan Hazard is tagja az együttesnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik