Bundesliga: négy vesztes meccs után szerzett pontot a Hertha

2020.11.01. 19:57
null
Matheus Cunha lőtte a meccs első gólját (Fotó: AFP)
A német Bundesliga 6. fordulójának vasárnapi utolsó meccsén a Hertha BSC hazai pályán leikszelt a Wolfsburggal, így négy vesztes meccs után megszerezte első pontját, míg a veretlenségét megőrző vendégeknek ez már az ötödik döntetlenje volt az idényben.

Úgy vette kezdetét a berlini találkozó, hogy a hazaiak még nagy különbségű győzelmet is arathatnak, elvégre Matheus Cunha szerencsés góljával már a hatodik percben előnybe kerültek: a Hertha brazilja a tizenhatos vonaláról szánta el magát lövésre, ám annak pillanatában csúszott el, ezért nem is találta el olyan jól a labdát, és talán pont ez zavarta meg Koen Casteels kapust.

CUNHA GÓLJA

A korán kapott gól azonban nem zavarta meg a vendégeket, akik alig negyedórán belül egyenlítettek: Bote Baku is a tizenhatos vonaláról lőtt, ő nem csúszott el, mint Cunha korábban, és a labda védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba.

BAKU GÓLJA

Tíz perccel a szünet előtt aztán büntetőhöz jutott a berlini alakulat, ám Martin Pedersen játékvezető videózás után visszavonta. A második félidőben derekasan gyűrték egymást a csapatok, mindkét kapu előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, ám az eredmény már nem változott. 1–1

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ
Hertha–Wolfsburg 1–1 (Cunha 6., ill. Baku 20.)

KORÁBBAN
Freiburg–Leverkusen 2–4
(Höler 3., N. Petersen 71., ill. Alario 29., 42., Amiri 64., Tah 76.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 6 5 1 24–9 +15 15
2. Borussia Dortmund 6 5 1 13–2 +11 15
3. RB Leipzig 6 4 1 1 12–4 +8 13
4. Bayer Leverkusen 6 3 3 10–5 +5 12
5. Mönchengladbach 6 3 2 1 9–8 +1 11
6. Augsburg 6 3 1 2 9–7 +2 10
7. VfB Stuttgart 6 2 3 1 11–7 +4 9
8. Werder Bremen 6 2 3 1 8–8 0 9
9. Eintracht Frankfurt 6 2 3 1 8–10 –2 9
10. Wolfsburg 6 1 5 5–4 +1 8
11. Hoffenheim 5 2 1 2 9–7 +2 7
12. Union Berlin 5 1 3 1 8–6 +2 6
13. Freiburg 6 1 3 2 8–13 –5 6
14. Hertha 6 1 1 4 10–13 –3 4
15. Arminia Bielefeld 6 1 1 4 4–10 –6 4
16. 1. FC Köln 6 2 4 6–11 –5 2
17. Schalke 6 2 4 3–20 –17 2
18. Mainz 6 6 5–18 –13 0
Legfrissebb hírek

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Dárdai mindennap keresett, hogy váltsak” – így hagyta el Reese a Herthát

Német labdarúgás
2026.06.18. 14:13

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35
Ezek is érdekelhetik