
NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
Freiburg–Mainz 1–3 (0–3)
Freiburg,Schwarzwald Stadion, zárt kapuk mögött.Vezette:Martin Petersen
FREIBURG:F. Müller– Schmid,Lienhart,Heintz, Günter– Santamaria (Til, 88.),Tempelmann (Höfler, a szünetben), Sallai,Grifo – N. Petersen,Höler (Demirovic, 84.).Vezetőedző:Christian Streich
MAINZ:Zentner – St. Juste, Hack, Niakhaté, Brosinski – E. Fernandes (Kunde, 70.), Barreiro (Kilian, 90+2.), Öztunali, Boëtius, Quaison (Onosiwo, 70.) – Mateta (Dzsi Dong Von, 80.).Vezetőedző:Jan-Moritz Lichte
Gólszerző: N. Petersen (63.), ill.Mateta (2., 34., 40.)
ÖSSZEFOGLALÓ
Két egyformán gyengén szereplő csapat találkozott Freiburgban a német Bundesliga 8. fordulójában. Sallai Roland a kezdőben kapott szerepet a hazai csapatban, amely jogosan gondolhatta, hogy az egyetlen ponttal utolsó helyen szerénykedő vendégek ellen megszerzi a győzelmet. Nem így történt, és erről elsősorban Jean-Philippe Mateta tehetett.
A Mainz 23 éves csatára ugyanis egészen ellenállhatatlanul futballozott az első félidőben. Nem elég, hogy mindjárt a 2. percben betalált (0–1), és ezzel megadta az alaphangot a meccsnek, számos helyzetet dolgozott ki, mindig meg lehetett találni labdával, és tehetetlennek bizonyultak ellene a freiburgi védők.
A hazaiak egyáltalán nem találták a fonalat, lényegében helyzetig sem jutottak el, és bár a vendégek számos helyzetet kihagytak, ebből sem tudtak előnyt kovácsolni. A 34. percben ennek meg is lett a böjtje, mert a kapusról kipattanó labdát megint csak Mateta terelte a hálóba (0–2). És még ezzel sem értek véget a freiburgiak megpróbáltatásai, mert a 40. percben megkapták Matetától a harmadikat is. 0–3
Mateta igazi Freiburg-specialistának mondható, hiszen összesen nyolcszor talált be a Freiburg hálójába Bundesliga-mérkőzésen.
A meccs képe alapján egy nagyobb zakó is kinézett Sallaiéknak, de szerencséjükre jött a szünet, és aztán a második félidő, amelyben már sokkal jobban játszott a Freiburg. Ez azonban csak a szépítésre volt elég: a 63. percben a meccset végigjátszó Sallai jó lövése után a kapusról kipattanó labdát lőtte a hálóba Nils Petersen. 1–3
A maradék időben a Mainz eredményesen rombolt, a Freiburg a kevés helyzetét kihagyta, ezért megtört a vendégek rossz sorozata, mi több, elmozdultak az utolsó helyről is.
PERCRŐL PERCRE
MÁSODIK FÉLIDŐ

90+3. perc: A mainzi hálóba került a labda, de a bíró szerint szabálytalankodtak előtte a kapussal.
87. perc: Gyors kontrával indulhatott meg Onisiwo, aki aztán 17 méterről lőtt, Müllerről szögletre pattant a labda.
78. perc:Boëtius csapott le egy labdára a freiburgi tizenhatos előterében, a lövése viszont gyenge volt.
72. perc: Mi maradt ki! Sallai estében továbbított a kapu felé, a védők röviden mentettek, éppen Höler elé, aki néhány lépésről nem tudott a hálóba lőni.
69. perc: Éledezik a Freiburg. Egymás után három szögletet is elvégezhettek, de Zentner a helyén volt mindannyiszor.


60. perc: Nincs bent a negyedik! Mateta húzta el a labdát Müller mellett, majd kisodródott pozícióból a kapufát találta telibe.
53. perc: Jobb oldali Freiburg-szöglet után Heintz fejelt 8 méterről mellé.

46. perc:Elkezdődött a második félidő.
ELSŐ FÉLIDŐ

45. perc: Schmid lőtt az ötös jobb sarkáról, Zentner viszont védte az erős lövést.
44. perc: Santamaria került nagy helyzetbe, egy csellel elküldte gyufáért a védőjét, majd miután túl éles volt a szög, inkább beadott, csakhogy ott nem volt freiburgi.
40. perc: Biztosan nem erre számított a Freiburg hazai pályán, de eddig még helyzetet sem tudtak felmutatni a hazaiak.

34. perc: Mateta igazi Freiburg-specialista, ez már a 7. gólja volt a piros-feketék ellen.

31. perc: Kevés esemény történt ezekben a percekben, a Freiburg próbálkozik, de a Mainz veszélyesebb.
25. perc: Némi ápolás után jöhetett a szabadrúgás az oldalvonal közeléből, St. Juste 7 méterről fejelt, egy védőről ment mellé a labda.
23. perc: Sallai vágta fel Niakhatét. Nagyon fájt a mainzinak, de Sallai megúszta lap nélkül.
21. perc: Gyors mainzi támadás végén Barreiro lőtt az ötös jobb sarkáról az oldalhálóba.
19. perc: Boëtius került lövőhelyzetbe, 17 méteres lövése Müllerről ment kapu mellé.
15. perc: Günter tűnt fel a mainzi tizenhatoson belül, majd 13 méterről tüzelt, és az oldalhálót találta el.
14. perc: Bal oldali Freiburg-szöglet – eredmény nélkül.
12. perc: Megint Mateta! Ezúttal is nagy cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, majd 6 méterről a jól kimozduló Müller vállát találta telibe.
9. perc: Megint Mateta került helyzetbe, de ezúttal nem lőtt, hanem önzetlenülBoëtiust hozta volna játékba, de a közbelépő Heintz szerelt.


1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Freiburg piros-feketében, a Mainz tiszta fehérben játszik.
Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik Freiburgban a Freiburg és a Mainz összecsapása. Tartsanak velünk!
