Bundesliga: a 94. percben engedte ki kezéből a győzelmet a Hertha

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2022.09.16. 22:30
null
Hajtás az utolsó utáni pillanatig... (Fotó: AFP)
A német Bundesliga 7. fordulójának nyitó mérkőzésén sokáig vezetett a Hertha Mainzban, de a ráadás negyedik percében egyenlíteni tudtak a hazaiak.

Sokkal többet volt a labda a Mainznál az első félidőben, de sokkal többet passzoltak a berliniek – és sokkal pontosabban, ugyanis a hazai védő, Maxim Leitsch bakija után az egyedül maradó Lucas Tousart megszerezte a vezetést a vendégeknek. Négy hazai játékos közül.

A Hertha jobbszélsője, Dodi Lukébakio kihagyott két kisebb helyzetet, a hazaiak egy 11-est reklamáltak a szünet előtt, de ez volt az egyetlen emlékezetes momentumuk...

Beállt a vendégekhez a szünetben Dárdai Márton, Marc-Oliver Kempfet váltva, ebben az idényben a Dortmund elleni bajnoki után most kapta a második legtöbb játékpercet Sandro Schwarz mestertől.

Védőtársa, Marvin Plattenhardt majdnem kiállt a második félidő elején, de megmentette őt a VAR a piros laptól, Edimilson Fernandes jobb lábát pedig a szerencse mentette csak meg a töréstől.

Dárdai is kapott később egy sárga lapot, jól, megbízhatóan játszott – és majdnem győztes csapat tagja lett, a hazaiak ugyanis 93 percig semmiféle veszélyt sem jelentettek a vendégkapura. De akkor kétszer is helyzetbe kerültek, a második lehetőséggel élt is a Mainz, amelynek egy pont lett a jutalma.


NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ
Mainz–Hertha BSC 1–1
(Caci 90+4., ill. Tousart 30.)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Union Berlin 6 4 2 13–4 +9 14
2. Freiburg 6 4 1 1 10–5 +5 13
3. Bayern München 6 3 3 19–5 +14 12
4. Hoffenheim 6 4 2 12–7 +5 12
5. Borussia Dortmund 6 4 2 8–7 +1 12
6. Mainz 7 3 2 2 7–10 –3 11
7. 1. FC Köln 6 2 3 1 10–7 +3 9
8. Mönchengladbach 6 2 3 1 7–5 +2 9
9. Werder Bremen 6 2 2 2 12–11 +1 8
10. RB Leipzig 6 2 2 2 9–9 0 8
11. Eintracht Frankfurt 6 2 2 2 11–12 –1 8
12. Hertha 7 1 3 3 6–9 –3 6
13. Schalke 6 1 3 2 8–13 –5 6
14. Augsburg 6 2 4 4–9 –5 6
15. VfB Stuttgart 6 5 1 6–7 –1 5
16. Wolfsburg 6 1 2 3 5–10 –5 5
17. Bayer Leverkusen 6 1 1 4 8–11 –3 4
18. Bochum 6 6 4–18 –14 0
Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
4 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
7 órája

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07
Ezek is érdekelhetik