Bundesliga: 18 helyett 22 éves a BVB német üdvöskéje – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.12. 20:34
null
Sajtóhírek szerint a Kamerunban született Youssoufa Moukoko 18 helyett 22 éves (Fotó: Getty Images)
A Daily Mail értesülései szerint 18 helyett 22 éves a Borussia Dortmund német válogatott labdarúgója, Youssoufa Moukoko, emiatt több Premier League-klub is kihátrálhat a szerződtetéséből.

A lap úgy tudja, a 2014-es örökbefogadása után Németországba költöző, a kameruni Yaoundéban született Moukoko anyakönyvi kivonatában 2000-es születési dátum szerepel, azaz nem 18, hanem 22 éves.

Az eset miatt a Newcastle United és a Chelsea is azt fontolgatja, hogy a visszalép a tárgyalásoktól, s nem szerződteti Moukokót.

Mint azt megírtuk, Kamerunban súlyos gondot jelent az életkorral való visszaélés, hiszen nemrég az U17-es kameruni válogatott 30 fős keretéből 21-en is hazudtak a korukról, majd a helyükre behívott 11 futballistáról derült ki, hogy nem annyi idősek, mint amennyinek vallották magukat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik