Bayern: Rummenigge és Wenger egyeztetett, a klub is megerősítette

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.07. 19:06
null
Arsene Wenger nem lesz a Bayern edzője – írja a Bild (Fotó: AFP)
A német Bild beszámolója szerint Arsene Wenger maga hívta fel a Bayern Münchent irányító gazdasági társaság vezérigazgatóját, Karl-Heinz Rummeniggét, hogy jelezze, szükség esetén szívesen elvállalja a bajor együttes irányítását. A németek megköszönték a jelentkezést, s némi beszélgetés után nemet mondtak – teszi hozzá a cikk. A történetet a Bayern München is megerősítette.

 

A bajor klub a Bild megkeresésére megerősítette a telefonbeszélgetés tényét, Wenger és Rummenigge ugyanakkor arra jutott egymás között, hogy hivatalos tárgyalásokra nincs szükség, mert nem a francia veterán kinevezésében gondolkodnak Münchenben.

A Bayern állásfoglalása szerint bár rendkívül sokra tartják Wenger eddigi pályafutását, nem ajánlanak neki munkát.

A német lap közben arról ír, a Niko Kovac távozása után ideiglenesen kinevezett korábbi segédedző, Hans-Dieter Flick akár az idény végéig is maradhat a csapat kispadján, hogy aztán 2020 júliusától adja át helyét a jelenleg még az Ajaxot irányító, azt idény közben elhagyni nem akaró Erik ten Hagnak.

A müncheni sajtó közben egy újabb nevet, a PSG-t edző Thomas Tuchelét is bedobta mint a Bayern-kispad egyik lehetséges várományosa. Tuchelnek 2021 nyaráig szól a szerződése a franciákkal.

Uli Hoeness, a Bayern elnöke a minap úgy fogalmazott, három hét múlva válhat biztossá, ki lesz a Bayern vezetőedzője hosszabb távon is. Addig biztosan Flick irányít.

Legfrissebb hírek

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:28

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
2025.10.20. 19:09

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

Amerikai sportok
2025.10.13. 22:15

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40
Ezek is érdekelhetik