Bundesliga: a Frankfurt remek második félidővel fordított az Augsburg ellen

T. Z.T. Z.
2024.04.19. 22:50
Eintracht Frankfurt - FC Augsburg
Omar Marmus szerezte a Frankfurt harmadik gólját az Augsburg ellen (Fotó: Getty Images)
Az Eintracht Frankfurt 3–1-re legyőzte az Augsburgot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén.

Két közvetlen rivális egymás elleni találkozója nyitotta a Bundesliga 30. fordulóját: a Frankfurt a hatodik, az Augsburg a hetedik helyen állt a tabellán, a két együttest csupán három pont választotta el egymástól.

A találkozón a vendég augsburgiak viszonylag korán vezetést szereztek, és a szünetig meg is őrizték előnyüket. A második félidőben azonban percek leforgása alatt nagyot fordult a világ: a Frankfurt előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette, s a 95. percben egy „üres kapus” góllal bebiztosította a győzelmét – a hazaiak úgy voltak eredményesek, hogy az Augsburg kapusa, Finn Dahmen is felment fejelni, az egyenlítés helyett azonban ellentámadással jött a Frankfurt, Omar Marmus pedig gyakorlatilag az üresen maradt kapuig gyalogolhatott a labdával. 3–1

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Eintracht Frankfurt–Augsburg 3–1 (Saibi 55., Ekitike 61., Marmus 90+5., ill. R. Vargas 13.)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Bayer Leverkusen2925474–19+55 79 
2. Bayern München29203682–36+46 63 
3. VfB Stuttgart29203667–34+33 63 
4. RB Leipzig29175767–33+34 56 
5. Borussia Dortmund29168557–34+23 56 
6. Eintracht Frankfurt301112746–40+6 45 
7. Augsburg301091148–49-2 39 
8. Freiburg291161241–52–11 39 
9. Hoffenheim291061349–57–8 36 
10. Heidenheim298101142–50–8 34 
11. Mönchengladbach297101250–56–6 31 
12. Werder Bremen29871436–49–13 31 
13. Union Berlin29851625–45–20 29 
14. Wolfsburg29771534–50–16 28 
15. Bochum295121234–59–25 27 
16. Mainz295111330–47–17 26 
17. 1. FC Köln294101523–51–28 22 
18. Darmstadt29281928–72–44 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Nem tudta ledolgozni az első félidőben összeszedett hátrányt a St. Pauli

Német labdarúgás
7 perce

Patrik Schick mesterhármasával gázolt át a Leipzigen a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
21 órája

Zivzivadze és Goretzka is duplázott, őrült meccsen ikszelt a Bayern a Heidenheimmel

Német labdarúgás
23 órája

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.01. 12:50

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
2026.05.01. 10:18

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
2026.04.27. 19:03

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
2026.04.26. 19:26

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29
Ezek is érdekelhetik