Bundesliga: Füllkrug mesterhármasával újra győzött a Dortmund

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.01.28. 19:38
Niclas Füllkrug (középen) először ért el mesterhármast azóta, hogy tavaly nyáron a Dortmundba igazolt (Fotó: Getty Images)
Sorozatban harmadszor is nyert a Borussia Dortmund a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga): a BVB Niclas Füllkrug három góljával 3–1-re megverte vendégét, a Bochumot a 19. forduló vasárnapi játéknapján.

 

Betegség miatt Marco Reus, Julian Brandt és Gregor Kobel kapus is hiányzott a Dortmundból, de a vezető gól így is gyorsan, már a 6. percben megszületett: Donyell Malen harcolt ki tizenegyest, Niclas Füllkrug pedig berúgta.

Bár a meccs eleje egyértelműen a BVB-é volt, hamarosan a Bochum is lábra kapott, és némi szerencsével egyenlített az első félidő hajrájában: balról érkezett középre a labda, Nico Schlotterbeck pedig valósággal kipöccintette saját kapusa kezéből, öngól.

De az este forgatókönyve Füllkrugra íródott: a nyáron Brémából szerződtetett válogatott támadó a 72. percben Marcel Sabitzer középre emelt labdáját befejelve újra vezetéshez juttatta a Dortmundot, majd a végjátékban – megint csak nagyon magabiztosan – értékesített még egy tizenegyest, beállítva a „kis Revierderby” 3–1-es végeredményét.

A BVB sorozatban a harmadik bajnoki meccsét nyerte meg.

Egy kis stat: Niclas Füllkrug a harmadik, aki három különböző klub (Hannover, Bremen, Dortmund) játékosaként is mesterhármast ért el ebben az évezredben a Bundesligában. Előtte Miroslav Klose és Mario Gómez tette meg ezt. (Opta)

NÉMET BUNDESLIGA
19. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Borussia Dortmund–Bochum 3–1 (Füllkrug 6., 72., 90+1. – az elsőt és a harmadikat 11-esből, ill. N. Schlotterbeck 45. – öngól)
Korábban
Union Berlin–Darmstadt 1–0 (Hollerbach 62.)

A FORDULÓ TÖBBI EREDMÉNYE
Szombaton játszották
Bayer Leverkusen–Mönchengladbach 0–0
Augsburg–Bayern München 2–3 (Demirovic 52., 90+3. – a másodikat 11-esből, ill. Pavlovic 23., A. Davies 45+5., Kane 58.)
Hoffenheim–Heidenheim 1–1 (Kramaric 45+7. – 11-esből, ill. Dinkci 29.)
VfB Stuttgart–RB Leipzig 5–2 (Millot 25. – 11-esből, Undav 30., 56., 75., Leweling 48., ill. Sesko 32., Openda 55.)
Wolfsburg–1. FC Köln 1–1 (K. Paredes 40., ill. Alidou 37.)
Werder Bremen–Freiburg 3–1 (Ducksch 9. – 11-esből, Njinmah 53., Malatini 90+3., ill. Grifo 28. – 11-esből)
Pénteken játszották
Eintracht Frankfurt–Mainz 1–0 (Götze 73.)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Bayer Leverkusen1915450–14+36 49 
2. Bayern München19152256–18+38 47 
3. VfB Stuttgart19121643–25+18 37 
4. Borussia Dortmund19106340–26+14 36 
5. RB Leipzig19103642–26+16 33 
6. Eintracht Frankfurt1987430–22+8 31 
7. Freiburg1984725–31–6 28 
8. Hoffenheim1974835–37–2 25 
9. Werder Bremen1965828–32–4 23 
10. Heidenheim1965828–35–7 23 
11. Wolfsburg1964923–30–7 22 
12. Mönchengladbach1956835–38–3 21 
13. Augsburg1956828–36–8 21 
14. Bochum1948721–37–16 20 
15. Union Berlin18521118–32–14 17 
16. 1. FC Köln19261112–34–22 12 
17. Mainz1818914–30–16 11 
18. Darmstadt19251222–47–25 11 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik