Német Kupa: „Nagyon nehéz lesz megemészteni” – Gulácsi a kiesés után

2023.11.01. 11:24
null
Gulácsi Péter jól védett, de csapata így is kiesett (Fotó: Getty Images)
Gulácsi Péter keserűen értékelt, miután csapata, a címvédő RB Leipzig már a második fordulóban búcsúzott kedden a labdarúgó Német Kupában.

 

Az elmúlt két idényben kupagyőztes lipcseiek 1–0-ra kikaptak a VfL Wolfsburg otthonában, a kapus végigvédte a találkozót, a másik magyar légiós, a sérülése után gyógyuló Willi Orbán viszont még nem szerepelt. A vendégek Yussuf Poulsen kiállítása miatt az 56. perctől emberhátrányban futballoztak.

„Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz – kezdte visszatekintését Gulácsi Péter a Leipzig honlapjának. – A Wolfsburg remekül védekezett, nem tudtunk sok helyzetet kidolgozni. Mi irányítottuk a játékot még akkor is, amikor tíz emberre fogyatkoztunk, de nem tudtunk elég helyet kialakítani a veszélyes támadásokhoz.”

A kapus – aki csaknem egyéves kihagyás után fokozatosan jut egyre több lehetőséghez – kiemelte, rendkívül csalódottak, mivel tudják, hogy milyen jó érzés kupadöntőt vívni.

„Az utóbbi öt évben négyszer jutottunk be a berlini fináléba, úgyhogy ezt most nagyon nehéz lesz megemészteni” – tette hozzá Gulácsi.

A Leipzig legközelebb szombaton délután lép pályára, amikor a Bundesliga 10. fordulójában Mainzba látogat.

NÉMET KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Wolfsburg–RB Leipzig 1–0

Legfrissebb hírek

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
3 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
20 órája

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:12

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54