2. Bundesliga: még nincs pont, a Hertha otthon kapott ki

K. Zs.K. Zs.
2023.08.04. 20:37
null
Dárdai Pál a pénteki mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Második mérkőzését is elveszítette a Hertha BSC a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 2023–2024-es idényében: Dárdai Pál vezetőedző csapata hazai pályán 1–0-ra kikapott a Wehen Wiesbadentől a 2. forduló pénteki játéknapján.

 

Ifjabb Dárdai Pál és Dárdai Márton végigjátszotta a mérkőzést, és a 69. perctől pályán volt öccsük, Dárdai Bence is.

A Hertha jelentős labdabirtoklási fölényben volt, de gólhelyzeteket nem nagyon sikerült kialakítania. A vezetés megszerzéséhez az 56. percben járt a legközelebb a berlini csapat, Haris Tabakovic közelről a lécre húzta a labdát.

Nem sokkal később büntetőhöz készülődhetett a Hertha, csakhogy a VAR-szoba kihívta a játékvezetőt a képernyőhöz, s ő rövid tanulmányozás után visszavonta az ítéletet – Fabian Reese lövésénél Florian Carstens valóban nem kezezett.

A 92. percben aztán kicsúszott az egy pont is a berliniek kezéből: vendégszöglet után a kifejelt labdát Lasse Günther jó húsz méterről a hálóba vágta – a hajrára becserélt játékos jól eltalált lövése két kapufát érintve jutott túl a gólvonalon. A GÓL ITT!

A múlt heti nyitányon Düsseldorfban is 1–0-ra veszítő, két mérkőzés után pont nélkül álló Hertha a legközelebbi fordulóban, augusztus 19-én a Hamburg vendége lesz. (A jövő hét végén kupaforduló lesz Németországban, a berliniek a CZ Jena otthonában lépnek pályára.)

2. BUNDESLIGA
2. FORDULÓ, pénteki mérkőzések

Hertha BSC–Wehen Wiesbaden 0–1
Paderborn–Osnabrück 1–1

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szombat

13.00: St. Pauli–Fortuna Düsseldorf
13.00: Holstein Kiel–Greuther Fürth
13.00: Elversberg–Hansa Rostock
20.30: Schalke–Kaiserslautern
Vasárnap
13.30:
Nürnberg–Hannover
13.30: Karlsruhe–Hamburg
13.30: Magdeburg–Eintracht Braunschweig

Legfrissebb hírek

Keresztes Krisztián bemutatkozott a 2. Bundesligában

Légiósok
2026.08.09. 16:03

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Dárdai Márton megsérült, kihagyja az idényhajrát

Légiósok
2026.05.08. 18:36