Hertha: Bence nem azért játszik, mert Dárdai a neve – Dárdai Pál

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 13:00
null
Dárdai Pál (Fotó: Getty Images)
Pál, Palkó, Márton és most Bence – a Dárdai család többszörösen is jelen van a jelenleg másodosztályú Hertha BSC labdarúgócsapatának életében, erről közölt cikket hétfőn a dpa német hírügynökség.

 

A vezetőedző Dárdai Pál a pályára lépések számát tekintve a mai napig rekorder a berlini klubnál, legidősebb fia, a 24 éves Palkó – aki most a Fehérvár FC-ben szerepel – korábban kilenc alkalommal játszott a Bundesligában, a 21 esztendős Márton jelenleg is a keret tagja, a legfiatalabb fiú, a német válogatottal friss U17-es Európa-bajnok Bence pedig vasárnap mutatkozott be a Hertha felnőttcsapatában, az RSV Eintracht Stahnsdorf elleni felkészülési mérkőzésen.

A volt magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál először általában visszafogottan nyilatkozik, amikor a fiairól beszél, de aztán – ahogy most is – előtör belőle az apai büszkeség – írta a dpa.

„Nem azért játszik, mert Dárdai a neve – mondta Bencéről a 47 éves szakember. – A támadójátékban olyan passzokat ad, amiket nem lehet levédekezni. Egyszerűen halálos passzokat, ez az erőssége.”

Dárdai Pál elárulta: a többi játékos már régóta rágta a fülét amiatt, hogy miért nem hozza fel Bencét a nagycsapathoz.

„Most itt van. Jó lába van” – tette hozzá.

A Dárdai család tagja az édesanya, Mónika is, aki vasárnap a pálya széléről követte a legkisebb fiú debütálását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik