Hertha: „Hosszú órákig győzködtek” – Dárdai a visszatéréséről

Vágólapra másolva!
2023.04.16. 16:27
null
Dárdai Pál (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Amint arról beszámoltunk, Dárdai Pál ismét visszatért a német Bundesligában szereplő Hertha BSC kispadjára. A kinevezést követően a régi-új vezetőedző a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.

 

„Ez nem nehéz, hanem még annál is nehezebb feladat. Egyáltalán nem volt tervben, hogy ismét a Hertha vezetőedzője legyek, amióta Fredi Bobic távozott, arról beszélgettem a klub vezetőivel, hogy esetleg visszatérek az utánpótlásba. Most viszont megkerestek, hosszú órákig győzködtek, és végül abban maradtunk: megpróbálok segíteni, aztán a nyáron meglátjuk, hogyan tovább. Nyilván, aki annyi időt eltöltött ebben a klubban játékosként, utánpótlásedzőként, vezetőedzőként, mint én, annak a Hertha sorsa mindig fontos lesz, de pontosan tudom, milyen rettentően nehéz feladatra vállalkoztam” – mondta el a Nemzeti Sportnak Dárdai Pál.

A klublegenda már két ízben, 2015 és 2019 között, valamint 2021-ben irányította a Herthát. Bár a tabella első felét is sokszor elérte a berliniekkel, míg múltkor szintén nehéz helyzetben bent tartotta őket, kétszer is menesztették. Legutóbbi elküldése óta nem vállalt munkát, de most sem lesz egyszerű dolga.

Dárdai volt egyébként az utolsó olyan Hertha-edző, aki egy teljes idényen át edzője volt a csapatnak. Első berlini regnálása óta senki sem volt erre képes. 2019-es leváltása óta Ante Covic, Jürgen Klinsmann, Alexander Nouri, Bruno Labbadia –majd második menesztése után Tayfun Korkut, Felix Magath és végül a vasárnap menesztett Sandro Schwarz volt a berliniek vezetőedzője.

A Hertha honlapjának beszámolója szerint a szakmai stábból Sandro Schwarz vezetőedző mellett Volkan Bulut és Daniel Fischer is távozott, ugyanakkor a közmédia érdeklődésére Bódog Tamás megerősítette, marad a csapatnál és segíti Dárdai munkáját.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München28178378–30+4859
2. Borussia Dortmund28183762–39+2357
3. RB Leipzig28156753–35+1851
4. Union Berlin27156642–30+1251
5. Freiburg27138639–36+347
6. Bayer Leverkusen271341051–41+1043
7. Eintracht Frankfurt28119849–41+842
8. Mainz28119846–39+742
9. Wolfsburg27109846–36+1039
10. Mönchengladbach28991043–45–236
11. 1. FC Köln287111037–46–932
12. Werder Bremen27951342–52–1032
13. Hoffenheim28851538–47–929
14. Augsburg28851537–53–1629
15. Bochum27821730–60–3026
16. VfB Stuttgart28591435–50–1524
17. Schalke28591426–52–2624
18. Hertha28571633–55–2222

 

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18
Ezek is érdekelhetik