Bundesliga: újabb „csodagyerek” igazol Dortmundba – sajtóhír

2023.01.25. 18:13
null
Julien Duranville, Európa egyik legnagyobb tehetsége a Dortmundba igazolhat (Fotó: AFP)
Német sajtóértesülések szerint az Anderlecht 16 éves szélsője, Julien Duranville a Borrusia Dortmundba igazol. Az egyik legnagyobb belga tehetségnek tartott játékosa héten áteshet az orvosi vizsgálatokon, és a hivatalos bejelentés is megtörténhet.

Julien Duranville 16 évesen és 17 naposan debütált az Anderlecht felnőtt csapatában. Idén összesen hat bajnokin lépett pályára, amelyeken 241 percet töltött a pályán. Első gólját az OH Leuven ellen szerezte meg (2–2). Összesen 10 mérkőzésen lépett az idényben pályára minden sorozatot figyelembe véve a felnőttek között. A balszélső kiváló cselezéséről és remek egyensúlyérzékéről híres.

Duranville iránt számos európai klub érdeklődött, azonban a belga tinédzser a Dortmundot választotta karrierje következő lépéseként. Patrick Berger, a Sport 1 újságírója szerint 8.5 millió + 3 millió euró lesz az átigazolási díj.


A sárga-feketék átigazolási stratégiája különösen vonzó a kontinens legjobb fiatal játékosai számára, ugyanis játéklehetőséghez jutnak a világ egyik legerősebb bajnokságában és a Bajnokok Ligájában, amikor pedig egy jómódúbb klub szeretné őket leigazolni, az 1996-os BL-győztes nem áll az útjukba.

Nagyon fiatalon igazolt a német klubhoz Jadon Sancho, Erling Haaland, Jude Bellingham, Karim Adeyemi, Ousmane Dembélé, és Jamie Bynoe-Gittens is.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
18 órája

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
Tegnap, 11:04

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Európai kézilabdaligák: Szikora Melinda tíz védést mutatott be a BVB-ben

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26
Ezek is érdekelhetik