Német Kupa: megkapták aranygyűrűiket a Leipzig futballistái

2022.10.17. 12:11
null
Megkapták aranygyűrűiket a Leipzig futballistái (Fotó: Getty Images)
Megkapták az előző idényben aratott Német Kupa-győzelem emlékére megrendelt aranygyűrűiket a három magyar válogatott labdarúgót is foglakoztató RB Leipzig játékosai – írja az MTI.

 

A hírről az együttes német válogatott futballistája, Benjamin Henrichs számolt be saját Twitch-csatornáján, és elmondta, az ötletgazda a Lepiziget 2015 óta erősítő svéd válogatott csapattársa, Emil Forsberg volt.

„Mivel a kupát nem vihettük haza, az ő ötlete volt, hogy gyűrűket készíttet nekünk. Rajta van a két bika, valamint az RB Leipzig felirat gyémántokkal és a trófeával, illetve a nevem kezdőbetűivel” – mutatta be az ékszert Henrichs, és hozzátette, 39-es mezszáma is rá van vésve, ő pedig rendszeresen szeretné viselni.

Nemrég Oliver Mintzlaff, az RB Leipzig vezérigazgatója azt mondta, még mindig túl sokan ünneplik a kupasikert a klubban, és nem a jelenlegi feladatokra koncentrálnak. A szeptember elején vezetőedzőnek kinevezett Marco Rose bemutatásakor Mintzlaff bejelentette, hogy leszerelteti a Német Kupa-trófea több mint két méter magas mását, melyet a lipcsei akadémia előtt állítottak fel.

A kapus Gulácsi Pétert sérülés és műtét miatt nélkülöző, a védő Willi Orbánt és a középpályás Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató, címvédő Leipzig kedd este a másodosztályú Hamburgot fogadja a Német Kupa mostani kiírásának második fordulójában.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Union Berlin 9 6 2 1 16–6 +10 20
2. Freiburg 9 5 3 1 14–8 +6 18
3. Hoffenheim 10 5 2 3 17–10 +7 17
4. Eintracht Frankfurt 10 5 2 3 21–17 +4 17
5. Bayern München 9 4 4 1 25–8 +17 16
6. Mönchengladbach 10 4 4 2 18–14 +4 16
7. Borussia Dortmund 9 5 1 3 13–12 +1 16
8. Werder Bremen 10 4 3 3 20–16 +4 15
9. RB Leipzig 10 4 3 3 17–15 +2 15
10. Mainz 10 4 3 3 11–13 –2 15
11. 1. FC Köln 9 3 4 2 16–15 +1 13
12. Augsburg 9 4 1 4 9–13 –4 13
13. Wolfsburg 10 2 4 4 11–17 –6 10
14. VfB Stuttgart 10 1 5 4 13–15 –2 8
15. Hertha 10 1 5 4 12–15 –3 8
16. Bayer Leverkusen 10 2 2 6 14–21 –7 8
17. Schalke 10 1 3 6 10–24 –14 6
18. Bochum 10 1 1 8 9–27 –18 4

 

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Magyar útlevélre várva, Bundesliga-klubnál fejlődve – Kányai János, több mint ígéret

Képes Sport
2026.03.11. 19:36

Willi Orbánnal nem hosszabbít a Leipzig – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.03.11. 16:09

Willi Orbán a 250. lipcsei Bundesliga-meccse után elárulta, mi hiányzik neki

Légiósok
2026.03.06. 16:10

A Lipcse ellen ért véget a Hamburg veretlenségi sorozata a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.03.01. 21:30

Röplabda: Hollósy László megnyerte csapatával a Német Kupát

Röplabda
2026.02.28. 18:48

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46
Ezek is érdekelhetik